Minden szakításba kicsit belehalunk

Vágólapra másolva!
A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.
Vágólapra másolva!

Szia Facér Csajszi!

23 éves fiú vagyok, 22 hónapig voltam együtt a barátnőmmel. Kapcsolatunk nagy szerelemnek indult mindkét részről, de a kezdetektől kisért minket egy probléma: szexuális életünk gyenge volt. Kirándultunk, sokat voltunk együtt, szórakozni azonban nem nagyon jártunk, inkább otthon összebújva tévéztünk. Két hete azoban hirtelen szakított velem a barátnőm... Nem értettem, hiszen előző este még ennek semmi jele nem volt. A szakítás okait megbeszéltük, leginkább az volt a baj, hogy úgy érezte, korlátozom a szabadságában, nincs elég ideje magára. Voltak köztünk súrlódások, pakolás-takarítás-mosogatás körökben. Illetve hát a szex, mert ő többre vágyik.

Azt mondta, hogy szeret, de nem szerelemmel. Nem mondta, hogy soha többet nem leszünk együtt, de most idő kell neki, le akarja zárni a kapcsolatot. Azt kérte, legyünk barátok és ha utána újra fellobban a láng, akkor összejöhetünk ismét.

Szerinted mi a helyes teendő ebben a helyzetben? Nagyon szeretném visszaszerezni a szerelmét, mindennél jobban szeretem őt! Hogyan tudnám újra fellobantani a lángot? Én igyekszem változtatni a hibáimon, járni fogok szexterapeutához is, csak nem tudom, hogy észreveszi-e majd az erőfeszítéseim.

Arról mit gondolsz, hogy szakítás után 1 hétig még együtt éltünk, a kiköltözés után is szomorú volt és sírt. Ez jelent valamit,vagy csak én képzelem be, hogy igen. Minden észrevételt, praktikát, ötletet nagyon szívesen várok és köszönök előre is!

Üdvözlettel: Zsáb

Kedves Zsáb!

Nem tudom a helyes teendőt megmondani neked, csak javasolni tudnék egy-két dolgot. Nem kellene messzemenő következtetéseket levonnod abból, hogy elköltözése után még egy pár éjszakát együtt töltöttetek. Az, hogy nem tűnt el teljesen az életedből, hogy együtt aludtatok, s könnyekkel búcsúzott azt jelenti, hogy neki is nehéz a szakítás, nehéz elválni attól, kivel majd' két évig együtt élt, szeretett, kirándult, aki az élete volt. De ez nem azt jelenti, hogy megbánta már a döntését. Minden szakításba beledöglik az ember, s nincs olyan elválás, ami ne viselné meg a szívünket, még akkor is, ha mi bocsátjuk útjára a másikat.

Nagyon korrekt módon zárta le a kapcsolatotokat, hiszen nem ígérgetett, nem hitegetett, elmondta: nem szerelemmel szeret. Nincs más teendőd, mint ezt tudomásul venni és építeni saját magadat. Nagyon jó úton vagy, hiszen már látod a hibáidat, gyengéidet és azt is felmérted, ezek megoldásához szakemberre van szükséged. De ne miatta csináld. Saját magad miatt, és azért, hogy a folytatásban - akár vele, akár egy másik lánnyal - ne kövesd el ugyanezeket a hibákat. (Itt jegyezném meg, hogy egy ponton túl igenis el kell hagyni a szerelmi fészket, igenis emberek közé kell menni, mert lapossá és megszokottá válik még a legperzselőbb, legszenvedélyesebb szerelem is.)

Tudom, hogy beleőrülsz a szakításba, abba a tudatba, hogy nincs többé, de tényleg ne hagyd, hogy ez az ézrés túl sokáig uralkodjon rajtad, mert nem fogsz tudni változtatni, nyitni és újból boldog lenni.

Sok sikert kívánok neked és csókollak: a Facér Csajszi