Mindig a konyhában a legjobb a házibuli

Vágólapra másolva!
Az egyik lakberendezési áruház kutatást készített a konyhai szokásokkal kapcsolatban. Többek között kiderült az is, hogy a konyhát nem csak főzésre használjuk, hogy minden harmadik magyar megkérdezett a konyhában tölti a legtöbb időt, de az is, hogy a férfiak gyakrabban isznak a csapból, mint pohárból.
Vágólapra másolva!

A szobák fontossági sorrendjének meghatározásánál a megkérdezettek 40%-a a nappalit, 26% viszont a konyhát jelölte meg első helyen. Néhány nemzet számára a konyha kiemelt fontossággal bír: Olaszország, Svédország és Norvégia esetében a megkérdezettek 44-50%-a jelölte meg a konyhát mint a lakás legfontosabb helyiségét.

Világviszonylatban átlagosan 2 óra 18 percet töltünk naponta a konyhában, hétvégén ez az idő 2 óra 24 perc. A magyarok munkanapokon átlagosan 142 percet töltenek a konyhában, hétvégén többet, 178 percet. Főzéssel viszont csak napi 1-2 órát töltünk.
A megkérdezettek 60%-a főként családi étkezésekre, egynegyede csak és kizárólag főzésre használja a konyhát, míg a megkérdezettek egyharmada beszélgetések, társasági élet színteréül használja.

Mi minden történik egy konyhában?

A magyar konyha a családi étkezések (70,2%) mellett a családi beszélgetések, a viták (71,2%), a társasági élet (65,6%), a barátok megvendégelése (53,6%), a telefonbeszélgetés (41,7%), főzés és hobbi-tevékenységek (22%), a tévénézés (15%), a házifeladat-készítés és játék (20%), a munka, illetve internetezés (21.2%) és gyakran a romantika (13,2 %) színtere is.

Forrás: [origo]


Szex a konyhában?

A kutatásból kiderül az is, hogy mely országokban válik a konyha a romantika színterévé. A lista élén Svédország és Japán áll 22%-kal, melyeket Dánia és Belgium követ. A magyarok 13% vallotta úgy, hogy nem veti meg a konyhai helyszínt sem, ha szexre kerül a sor.

Meztelenül is lehet?

A megkérdezettek 16%-a válaszolta, hogy életében már legalább egyszer előfordult, hogy meztelenül vagy alsóneműben főzött. A fiatal válaszadók 19%-a, a férfiak 19%-a és a szinglik 22%-a nyilatkozott úgy, hogy életében már előfordult ilyesmi. Ez a szokás leginkább a német nyelvterületeken gyakori, így Ausztriában (22%), Svájcban (26%), a Spanyol-szigeteken (29%), és a klíma ellenére Dániában, Finnországban (33%), valamint Norvégiában (28%) sem ritka, hogy meztelenül vagy alsóneműben főznek.

Forrás: [origo]


Csapról vagy pohárból?

A megkérdezettek 36%-a oltja a szomját pohár nélkül, vagyis közvetlenül a csapról iszik. Ez a szokás egyébként a fiatalok és a férfiak körében gyakoribb.

Lenyaljuk vagy nem nyaljuk le?

A főzés közben a kóstolókanál lenyalása és visszatétele az ételbe minden negyedik megkérdezettnél előfordul, a cseheknél a leggyakoribb (57%), a szlovákok és magyarok esetében (46,7%) minden második megkérdezettnél előfordul, de találunk rá példát német nyelvterületen és Észak-Amerikában is.

Nem csak nálunk hódítanak az olasz ételek

A megkérdezettek 28%-nak kedvenc konyhája az olasz konyha, ezután közvetlenül a kínai (16%). A magyarok esetében a megkérdezettek 41,7%-a szintén az olasz konyhát kedveli a legjobban.

Forrás: [origo]


Álmaink konyhája

A megkérdezettek álomkonyhája tágas, funkcionális, minél több tárlóhellyel ellátott, barátságos, meleg hangulatot sugárzó, modern, kellemes helyiség, ahol akár a barátainkkal is elüldögélhetünk. A magyarok számára fontos a minél több konyhai elektronikai eszköz, a megkérdezettek 52,4%-a számtalan konyhai elektronikai eszközt szeretne álomkonyhájába.