Eltűnt a barátnőm!

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Szia Csajszi!

Van egy barátnőm, akit nagyon szeretek. Négy hónapja vagyunk együtt, de elég messze lakunk egyástól. Eddig minden problémát meg tudtunk beszélni, de mostanában valamiért nem nagyon keres. Mindig csak én hívom őt, s ha ezt szóvá teszem azt mondja, hogy nagyon elfoglalt.

Két napja megkérdeztem tőle telefonon, hogy miért ilyen. Erre először megkérdezte, hogy elment-e az eszem, majd másnap reggel azt írta, hogy szomorú, mert még mindig nem tudja, hogy szeret-e. Amikor velem van akkor jó, amikor nincs velem, akkor rossz. Azt mondta, hogy talán be kellene fejeznünk, mert nem akarja, hogy egy ilyen hülye csaj miatt mint amilyen ő, szomorú legyek. Én visszaírtam neki, hogy megértem és nem akarom elveszíteni. Azóta semmi válasz. Ha felhívom, nem veszi fel vagy kinyomja a telefonját.

Nagyon szenvedek, nem tudom mi lesz most. Én nem bírom ki nélküle. Eddig is tudtam, hogy nem biztos hogy szeret, elmondta az elején, hogy neki nagyon sok idő kell, amíg megszeret valakit. Talán a volt barátja miatt ilyen, nem tudom, hogy neki van-e szerepe ebben...

Azt tudom, hogy nagyon szerette, aztán szakítottak. Ez egy éve volt. Azóta a srác gyakran felhívja, sokszor éjszakánként is, és ez nagyon felzaklatja a barátnőmet. A múlt héten is pont akkor hívta, amikor együtt voltunk. Lehet, hogy ismét kikészült miatta, s ezért van ez a megingás?
Légyszíves írd le a véleményed.

Előre is köszi.

Szia!

Úgy vélem, hogy ezeket a dolgokat nem sms-en keresztül kellett volna megbeszélnetek... Fontos lett volna, hogy halld a hangját, amikor ambivalens érzéseiről beszél, amikor azt mondja, hogy be akarja fejezni a kapcsolatotokat.

Elhiszem, hogy szenvedsz, hiszen mindenféle kommunikációtól elzárkózik: nem veszi fel vagy kinyomja telefonját. Éppen ezért azt tanácsolom, adj neki egy kis időt, hogy rendet tegyen a fejében és a szívében. Engedd meg neki, hogy tisztázza, mit érez a volt barátja iránt, miért nem tudja feldolgozni elvesztését, hiszen egy év után is felzaklatja egy tőle érkező hívás... Azt is tudnia kell, hogy milyen érzésekkel van jelen a ti viszonyotokban, de ehhez idő kell s bízzunk benne, hogy az egyedüllétet tényleg erre használja fel.

Bírd ki egy kicsit egyedül, foglald el magad, ne üzenj neki, ne telefonálj. Találkozz többet a barátaiddal - tudom, hogy semmi és senki nem pótolhatja őt -, vagy járj el sportolni, de mindenképpen kösd le magad, mert a várakozás nagyon kemény tud lenni. Pláne úgy, hogy még csak nem is tudni, hogy van-e értelme...

Remélem, számodra kedvező visszajelzést kapsz.

Szorítok és csókollak:

A Facér Csajszi