Magyaros menü sok tésztával

Vágólapra másolva!
Az igazi házias ételek nem teljesek tészta nélkül, a gőzölgő húsleves cérnametélttel vagy csigatésztával az igazi, a bableves csipetkével, a pörköltek tarhonyával a legfinomabbak. Heti menünkben igazi magyaros fogásokat mutatunk be, sok-sok tésztával.
Vágólapra másolva!

Gulyásleves benne főtt tarhonyával

Hozzávalók: 40 dkg marhalábszár vagy -comb, 0,5 dl olaj, 1 fej hagyma, 1 db sárgarépa, 1 db gyökér, 5 dkg zeller, 40 dkg burgonya, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál fűszerpaprika, 1 csipet őrölt kömény, só, 1 erős paprika, 5-8 dkg Gyermelyi 8 tojásos tarhonya ízléstől függően

Forrás: [origo]


A megmosott húst kis kockákra vágjuk. Olajon üvegesre pirítjuk a finomra vágott hagymát, rászórjuk a köményt, és beletesszük a húst. Ameddig a hús el nem veszíti nyers színét, kevergetjük, pirítjuk. Kevés vizet öntünk alá, sózzuk és letakarva 40-50 percig pároljuk - a hústól függően, amíg a hús háromnegyedig megpuhul -, amikor szükséges, pótoljuk a vizet. A megtisztított zöldségeket apróra összevágjuk, rátesszük a húsra, és beletesszük a megtisztított zúzott fokhagymát is. Ha kell, kevés vizet öntünk még hozzá és ismét letakarva 15-20 percet pároljuk. Amikor a zöldség majdnem puha és elpárolgott a víz, megszórjuk fűszerpaprikával, elkeverjük. Felöntjük 1,5-2 liter vízzel, beletesszük a tisztított, apró kockára vágott burgonyát, és az erős paprikát. Amikor forr, beleszórjuk a tarhonyát, ha kell, ízesítjük, még 20 percig főzzük, majd tálaljuk.

Mennyiség: 4-5 adag
Előkészítési idő: 10 perc, elkészítési idő: 80 perc


Tárkonyos sertésraguleves eperlevéltésztával

Hozzávalók: 40 dkg comb, 1 kicsi fej hagyma, 1 db sárgarépa, 1 db gyökér, 10 dkg zeller vagy szárzeller, 0,5 dl olaj, 1 evőkanál liszt, 2 teáskanál szárított tárkony, só, őrölt fehérbors, 5 dkg új- vagy póréhagyma, 5-8 dkg Gyermelyi eperlevél

Forrás: [origo]


A húst kis kockára vágjuk. Finomra vágjuk a hagymát, és az olajon megfonnyasztjuk, majd rátesszük a húst. Kicsit pirítjuk, majd 1 dl víz hozzáadásával pároljuk. Sózzuk, és amikor félig puha - úgy 20 perc után - beletesszük az apró kockára vágott tisztított sárgarépát, gyökeret, zellert. Ha szárzellert használunk, akkor azt később tegyük bele. Pótoljuk a vizet, és még 15 percig pároljuk. Rászórjuk a lisztet, jól elkeverjük és felöntjük 1,5-2 liter vízzel. Amikor felforrt, beletesszük a fél karikára vágott új- vagy póréhagymát. Sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a tárkonyt is. Beleszórjuk a tésztát, és készre főzzük. A tésztát külön is ki lehet főzni sós vízben, és tálaláskor beletenni a levesbe.

Mennyiség: 4-5 adag
Előkészítési idő: 10 perc, elkészítési idő: 50 perc

Csülkös bableves gyufametélttel

Hozzávalók: 20 dkg fejtett bab, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 db gyökér, 1 db sárgarépa, 0,5 dl olaj, 40 dkg füstölt csülök, 4 db babérlevél, 1 kiskanál köménymag, 3 evőkanál olaj, 1 teáskanál fűszerpaprika, 1 evőkanál liszt, só, 1 dl tejföl, 5-8 dkg tészta, ízlés szerint erős paprika

Forrás: [origo]


A babot beáztatjuk előző este. A csülköt megmossuk és feltesszük főni a babérlevéllel. Amikor már félig puha a csülök, de az sem baj ha puhább, beletesszük a lemosott babot. Kevés olajon üvegesre pirítjuk a finomra vágott hagymát, majd rádobjuk a köménymagot és beleöntjük a fövő babhoz. Amikor a bab kezd puhulni, beletesszük a tisztított vékonyabb hasábokra vágott zöldségeket. Ha megpuhult a csülök, kivesszük, kicsit várunk, hogy hűljön, és összevágjuk kisebb kockákra, majd félretesszük. A babon pótoljuk az elfövő vizet, ha netán kell, sózzuk, erős paprikát is tehetünk bele. Amikor megpuhult a bab, a maradék 3 evőkanál olajat felmelegítjük, rátesszük a lisztet (folyós kell, hogy legyen az állaga) amit zsemleszínűre pirítunk, majd belekeverjük a zúzott fokhagymát, pirospaprikát, és beleöntjük a levesbe. Vigyázni kell, mert erősen forrni fog. Elkeverjük a levesben és 5 percig kíméletesen forraljuk. Beleszórjuk a tésztát, és készre főzzük. Amikor elkészült a leves, visszatesszük bele a félretett összevágott csülökhúst. Tálaláskor tetejére tejfölt teszünk. A Gyermelyi gyufametéltet külön is ki lehet főzni sós vízben és tálaláskor beletenni.

Mennyiség: 4-5 adag
Előkészítési idő: 10 perc, elkészítési idő: 120 perc