Joss Stone szakított barátjával

Vágólapra másolva!
Komoly szerelem ért véget a híres énekesnő életében, aminek elvesztését igen nehezen viseli. Joss Stone szerint élete párját vesztette el Beau Dozier személyében, és ezért sajnos leginkább a karriere okolható.
Vágólapra másolva!

A 18 éves Joss Stone és párja, a 25 éves Beau Dozier a hétvégén szakítottak egymással, kétéves kapcsolatukat hátrahagyva. Az énekesnő nem akart arról beszélni, hogy végül is melyikük mondta ki az utolsó szót, de állítása szerint még mindig nagyon szerelmes. "Összetört a szívem, nagyon nehéz most erről beszélnem" - mondta Joss Stone, amikor újságírók a szakítás körülményeiről kérdezték. "Még mindig nem tudom, hogy mi történt igazából, őszintén szólva el sem akarom hinni az egészet. Nagyon szeretem Beau-t, ő a legjobb barátom, és azt hiszem, mindig is ő lesz az. Ezen nem változtat semmit, hogy együtt vagyunk-e, vagy sem."

Joss két éve találkozott Lamont Dozier dalszövegíró fiával, akivel szinte azonnal egymásba szerettek. Egy évvel később a fiatal énekesnő Kaliforniába költözött kedvesével, és már házasságról is szó esett belső körökben. A munka azonban közbeszólt, Joss a Rolling Stones turnéján vett részt, és ez idő alatt a kapcsolatuk megromlott.

Azt nem tudni pontosan, hogy Dozier és Stone miért szakított, erről egyikük sem akart nyilatkozni, de a közeli ismerősök szerint nagyon keveset látták egymást, és sokat vitatkoztak a jövőjükről is.