Kylie Minogue nem adja fel a harcot

Vágólapra másolva!
Az ausztrál popdíva nyílt szóvivőjén keresztül üzente, hogy nem adja fel a harcot súlyos betegsége ellen, és mindenképpen visszatér 2006-ban, mert tartozik ennyivel rajongóinak.
Vágólapra másolva!

Bár az énekesnő állapota a kezelések után sem javult, és várhatóan újabb műtéti beavatkozásra lesz szükség, hogy segíteni tudjanak a mellrákban szenvedő énekesnőn, Kylie tegnap azt üzente a rajongóinak, hogy mindenképpen vissza fog térni 2006-ban. Bár az újságok arról cikkeznek, hogy a popsztárt súlyos depresszió gyötri, az énekesnő szóvivője azt mondta, hogy a körülményekhez képest Kylie egész jól van, és már azt is elfogadta, hogy karácsonyra sem utazhat haza családjához.

Még ez a borzalmas év sem tudta elvenni Kylie kedvét attól, hogy a jövőt tervezze. Az énekesnő üzenetében hangsúlyozta, hogy nagyon fontos számára a 2006-os év. Idén tavasszal, amikor a mellrákot diagnosztizálták nála, le kellett mondania Showgirls címet viselő ausztrál turnéját, amit mindenképpen szeretne jövő tavasszal bepótolni. "Tudom, hogy a rajongóim számítanak rám, és köszönöm türelmüket, kitartásukat, ígérem, amint képes leszek rá, újra a színpadra állok" - áll az énekesnő üzenetében. Szavait a turnémenedzser is megerősítette, aki hozzátette: a most tavasszal megvásárolt jegyek természetesen a 2006-os turnéra is érvényesek lesznek.