Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold együtt áll a Vénusz bolygóval, és szextilben a Merkúrral. Nagyon jó ötleteink támadhatnak arra vonatkozóan, hogy miként tölthetnénk el időnket kellemesen, s azokkal együtt, akik nagyon fontosak nekünk.
Vágólapra másolva!

Érdemes tehát ma felkerekedni, és egy jó kirándulást tenni családtagjainkkal együtt. Akik más szórakozásokat kedvelnek, azok is vegyenek erőt saját lustaságukon, s menjenek társaságba. A hangsúly itt a könnyed és szórakoztató együttléten van, jó evésekkel, s jó beszélgetésekkel.

A Hold még mindig a Bak csillagjegyben tartózkodik, ha kisebb kozmetikai beavatkozásokra van szükségünk, érdemes a mai napra időzíteni. Sebek keletkezésének esélye kisebb, de azért legyünk óvatosak. Szintén alkalmas nap a láb és a kéz körmeinek ápolására, levágására és reszelésére. Az ilyen elfoglaltság alkalmat arra is, hogy kicsit önmagunkkal foglalkozzunk, elvonulva, csendesen. Tudatosan helyezzük a hangsúlyt arra, hogy most nagyon szeretjük saját testünket, elfogadjuk önmagunkat.

Minden tekintetben nehézkesség lehet jellemző ránk, s ez vonatkozik testünkre, s hangulatunkra is. Nehezen látunk neki otthoni teendőinknek, még akkor is, ha ezek a hét során jelentősen felszaporodtak. Nem célszerű, ha ma szeretnénk teendőink végére érni, nem ma kell kitakarítanunk az egész lakást, vagy rendbe tennünk a kertet. Hiszen lassan és nehezen fogunk haladni, így csalódni fogunk munkánk eredményében. Amit viszont megtehetünk, hogy egy kicsit befelé fordulunk, időt hagyva magunknak a pihenésre. Legyünk engedékenyebbek saját magunkkal, s hunyjunk szemet elvégzetlen munkáink fölött.