Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A mai napon azt szeretnénk, ha mindenki ránk figyelne. Miután elég valószínűtlen, hogy ezt el is érjük, egy kis sértődöttség is lehet bennünk. Úgy érezhetjük, hogy háttérbe szorítanak, mellőznek minket.
Vágólapra másolva!

Mi viszont nagyon nehezen tudunk meghallgatni másokat, nem tudunk odafigyelni kellőképpen embertársainkra. Nagyon türelmetlenek lehetünk a mai napon. Ezt vegyük figyelembe, amikor autót vezetünk, közlekedünk.

Ma a Hold szextilben áll a Vénusszal, és trigonban a Merkúrral. Ma kinyilváníthatjuk szeretetünket azok felé az emberek felé, akik valóban fontosak nekünk. Ne féljünk kifejezni érzelmeinket, hiszen viszonozzák őket. Nagyon kellemes beszélgetésekre is nyílhat alkalom, s örömmel tölt majd el minket az a tudat, hogy még mindig nagyon kellemesen tudjuk együtt eltölteni az időt.

A Hold belép a Kos csillagjegybe. Ebben az időszakban fejünk, szemünk és orrunk kerül előtérbe. Minden, ami ezeken a napokon a fejünket, szemünket, orrunkat terheli kétszer olyan káros, lehet, mint egyéb napokon. Ezeket a szerveinket a mai napon nem célszerű megoperálni sem. Ez a nap kiválóan alkalmas kirándulásra, hosszabb gyalogtúrára is.

A mai nap legerőteljesebb egészséggel kapcsolatos panasza a fejfájás. Lehet, hogy igazából azért fáj a fejünk, mert sokkal többet vállaltunk a kelleténél az utóbbi időben. A legjobb az lenne, ha ezt a napot, - amennyire lehet - tehermentesítenénk. A következőket tehetjük még fejfájásunk mielőbbi elmulasztása érdekében: sok-sok tiszta vizet igyunk. A víz semlegesíti a tüzes Kos energiát. A mai napon ne fogyasszunk kávét, csokoládét és cukrot.