Új év, régi fogadalmak

Itt az új év, így megint  megfogadjuk, hogy ezentúl alapjaiban változtatjuk meg az életünket. Lefogyunk, eldobjuk a cigit, leszokunk a trágár beszédről, rendszeresen mozgatjuk a testünket, szóval: egészségesek, boldogok és kiegyensúlyozottak leszünk. Tesszük mindezt annak ellenére, hogy tavaly ilyenkor ugyenezekkel a kötelező körökkel bombáztuk magunkat.

Változtatni akarunk, de nem változik semmi!

Sokan vannak, akik tényleg meg akarták és akarják változtatni életüket, de valahogy soha nem sikerül igazán. Ők azok, akik a lelküket kiteszik, és aztán joggal keserednek el, hogy minden hiába. De nem adják fel, újra nekiveselkednek, aztán megint és újra, és mégis belebuknak a próbálkozásba.
Ha változtatni és változni akarunk, meg kell hogy értsük a változás lényegét. Mi hát a változás?

Sok évvel ezelőtt járt hozzám egy orvosegyetemista fiú. Mikor jelentkezett a Diáktanácsadóban, már kétszer megbukott, és minden utóvizsga-lehetőségét elhasználta. A fiú rendkívül intelligens és érdeklődő volt. Mégis már harmadszor futott neki a második évnek, és az egyetem szabályai szerint ha még egyszer megbukik, vagy akár csak egyetlen utóvizsgája lenne, nem folytathatja az egyetemet. A helyzet tehát teljesen reménytelennek tűnt. Hogyan volna képes elvégezni a második évet, ha már kétszer megbukott, és közben elhasznált több mint tíz utóvizsga-lehetőséget is? Azért belevágtunk. Ő nagyon akarta, én meg azt gondoltam, miért ne. Szorgalmasan járt a terápiás ülésekre, s mindenféle trükkös dolgokat találtunk ki a tanulás és a vizsgák megkönnyítésére. Az első félévet csodásan fejezte be. De még hátra volt a neheze, a második félév. És aztán a csoda karnyújtásnyira került. Minden vizsgája sikerült. Azaz egy még hátra volt, de azt gondoltuk: ilyen sikerszéria után ez már gyerekjáték lesz. Kezdődött a nyár, azt mondta, ezt az utolsó vizsgát elteszi augusztusra, legalább kipiheni magát. Szeptemberben megkeresett megköszönni egyéves fáradalmaimat. Búcsúzott is egyben, mert kibukott az egyetemről. Azon a bizonyos utolsó vizsgán ugyanis nem ment át.
Hosszasan elbeszélgettünk. És akkor mellékesen elmondta, hogy az ő szemében az orvosok olyanok, mint az istenek, és ő sosem tudná magát ebben a szerepben elképzelni.

Változtatni akartunk, de valójában nem változtattunk meg semmit. Azt hittük, az a változás, ha még jobban tanul, ha még jobban szerepel a vizsgákon. De csak ugyanazt csináltuk, még nagyobb gőzzel. Egy férfi nem szerette a munkáját. Megkérdeztem tőle, mi lenne, ha szeretné. Hosszas gondolkodás után azt felelte: olyan lennék, mint a kollégáim. A változás tehát nem az, ha felfedezi, milyen érdekes a munkája. A változás az, ha olyan emberek közt dolgozik, akikhez nem fél hasonlítani.