Az olaszokat nem érdekli a hűtlenség

Vágólapra másolva!
Az olaszok többsége nagyobb bűntudatot érez a túlzott evés, mint a hűtlenség miatt - derült ki egy itáliai folyóirat felméréséből.
Vágólapra másolva!

A Riza Psicosomatica című olasz pszichológiai folyóirat ezer ember megkérdezésével készített felmérésből kiderült, hogy a 25 és 55 év közöttiek körében a hét főbűn listáját a túlzott evés és a költekezés vezeti. Érdekes eredmény született a hűtlenség tekintetében is, hiszen a barátok és a család elhanyagolása is nagyobb bűnnek számít, mint házastársuk, élettársuk megcsalása. Az olaszok olyannyira nem éreznek bűntudatot egy esetleges félrelépés miatt, hogy ez a lista utolsó helyére került.

A katolikus hagyományú Olaszországban a megkérdezettek hét százaléka vélekedett úgy, hogy a vallási szabályoknak csekély szerepük van abban, hogy az emberek miért éreznek bűntudatot. Szerintük a vallásnál sokkal erőteljesebb szempont a társadalom egészének, valamint az egyénekhez közel álló embereknek a rosszallása.