Madonna nem akar válni

Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben több hír is napvilágot látott, amelyek szerint Madonna válni szeretne, mert házassága már nem működik olyan jól Guy Ritchie-vel, mint korábban. Az énekesnő szóvivője most igyekezett cáfolni ezeket a pletykákat.
Vágólapra másolva!

Madonna már olyan nyilatkozatokat is megengedett magának az utóbbi időben, amely szerint csak azért ment férjhez Guy Ritchie-hez, mert egyszer látta őt félmeztelenül teniszezni. Állítólag a házaspár között nincs minden rendben, még a hálószobát sem osztják meg egymással. Több olyan hír is napvilágot látott, miszerint az énekesnő a váláson gondolkodik, de Madonna szóvivője tegnap igyekezett minden félreértést eloszlatni ebben az ügyben.

"Guy eljött a napokban Madonna új klipjének forgatására. Egyáltalán nem úgy néztek ki, mint egy válófélben lévő házaspár. Láthatóan imádják egymást, Guy még a gyerekeket is elhozta egy napra. Számomra úgy tűnik, hogy minden rendben van közöttük, boldogok egymás mellett" - nyilatkozta a szóvivő. "Sok pletyka kering mostanában róluk, a legtöbb a kapcsolatuk válságáról szól, de ezek egyáltalán nem igazak" - tette hozzá.

Madonnát egyébként nemrégiben a legjobb sztáranyukának választotta egy brit magazin, olyan hírességeket előzött meg a szavazás során, mint Jools Oliver, a sztárszakács felesége, vagy Jordan. A lista utolsó helyén Kate Moss végzett, aki tavaly kokainbotrányba keveredett, és Pete Dohertyvel való kapcsolata sem lendített népszerűségén.