A szerelem mint szenvedélybetegség

Vágólapra másolva!
Évszázadok óta próbál a tudomány magyarázatot találni a szerelem jelenségére, több-kevesebb sikerrel. Legutóbb egy brit tudós, dr. John Mardsen próbálkozott meg egy elmélettel. Álláspontja szerint egy függőséget okozó szenvedélybetegséggel állunk szemben.
Vágólapra másolva!

A szerelem olyan, mint a drog - állítja Dr. Mardsen, aki szerint egy kapcsolatban az ember hasonló függőségbe kerülhet, mint a kábítószer vagy az alkohol rendszeres fogyasztása esetén. Ezt a következtetést a professzor kutatásai alapján vonta le: több tucat szerelmespár viselkedését vizsgálta hónapokon keresztül. Összegzése szerint az egymás iránt erős érzelmeket tápláló párok máshogy viselkednek, mint egyébként, legtöbbjük képtelen a racionális gondolkodásra.

Ha egymás közelébe kerülnek, felgyorsul a szívverésük, szapora lesz a légzés, és a felzaklatott állapotban személyiségük is változik (általában szerencsétlenebbek, esendőbbek, ügyetlenebbek lesznek). Ez persze nem nagy újdonság, de dr. Mardsen szerint a jelenség leginkább a szenvedélybetegséghez hasonlítható, mivel egy szerelmes ember képtelen betelni a helyzettel, amiben van, egyre erősebben ragaszkodik boldogsága forrásához, amely gyakran viselkedéstorzuláshoz is vezet.

A kutató arra is próbált magyarázatot adni, hogy milyen tényezők alapján alakulhat ki vonzalom két ember között. Vizsgálatai alátámasztották a már korábban ismert elméletet, amely szerint alapvetően az illatok határozzák meg a testi vágyat, a feromonok, a szagok adják meg az ember vonzerejének mértékét. Ha a vágy mellé a függés is párosul, akkor teljesedik be a szerelem érzete, legalábbis dr. John Mardsen szerint.