Halas fasírt

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György hétről hétre különleges finomságokat ajánl oldalainkon. Ma egy különleges fasírt receptjét ismerhetjük meg.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: Fél kiló burgonya, 1 evőkanál magos mustár, 1 doboz tonhal konzerv, 2 evőkanál olívaolaj, 2 db tojás sárgája, só, bors, 1 csokor petrezselyem zöldje, zsemlemorzsa.

Az egész burgonyákat főzzük meg sós vízben, húzzuk le a héját, és burgonyanyomóval nyomjuk át. Várjuk meg még kihűl és utána adjuk hozzá a lecsepegtetett és szétnyomkodott halkonzervet, a tojások sárgáját. Fűszerezzük mustárral, darált fekete borssal, összevágott petrezselyem zölddel és sóval. Dolgozzuk jól össze, majd vizes kézzel formázzunk fasírtokat belőle és forgassuk meg zsemlemorzsába.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Egy nagy serpenyőben forrósítsuk fel az olívaolajat, tegyük bele a fasírtokat, majd mindkét oldalát közepes hőmérsékleten süssük ropogós pirosra. Párolt zellerszárral tálaljuk.

Körethez vágjuk egy centis darabokra egy csomag szárzellert, mossuk meg jól. Egy nagy serpenyőben vagy lábasban forrósítsunk fel egy evőkanálnyi vajat, adjuk hozzá a szárdarabokat, ízesítsük sóval, majd lefedve pároljuk 4 percig.