Vaszati - vissza az alapokhoz

Vágólapra másolva!
Ahhoz, hogy valódi elképzelésünk lehessen arról, mit is jelent a Vaszati szerint építkezni, átrendezni a lakásunkat, nem árt, ha egy kicsit újra elővesszük az alapokat, a különböző "törvények" hátterét.
Vágólapra másolva!

Már rögtön a Vaszati szó magában foglalja e tudomány fő alappilléreit:
A "Va" szanszkrít szó azt jelenti, hogy energia, és a Vaszati fizikai vagy energetikai törvényeire utal. Ezek azok a törvények, amelyek a Föld mágneses és gravitációs mezőjével, illetve mozgásával kapcsolatosak. Eszerint a Földünket behálózó energiavonalak északról dél felé, illetve keletről nyugat felé tartanak. Az észak-déli energiaáramlás - más néven az organikus életenergia - a Föld mágneses mezejével van kapcsolatban. Minőségét tekintve nőnemű, tápláló, gyógyító és hűsítő. A kelet-nyugati energiaáramlás - más néven a szoláris életenergia - a Föld elektromos mezejével van kapcsolatban, amely a Föld saját tengelye körüli és a Nap körüli mozgásából származik. Minősége: hímnemű, energetizáló, katalizáló és melegítő. A Vaszati energetikai törvényei ebből a fizikai alapelvből vezethetők le.

A "Sza" szó információt vagy karmát jelent. Az információs törvények a bolygók minőségével és ránk gyakorolt hatásukkal vannak összhangban. A bolygók tulajdonságait, különböző együttállását és azok következményeit az asztrológia tudománya vizsgálja, így a Vaszatinak szoros és elválaszthatatlan kapcsolata van a védikus asztrológiával, amit más néven Jyotishnak, azaz a fény tudományának nevezünk.

Forrás: Lakatos Edit

A lakásunk területei köthetőek az egyes bolygókhoz és az öt alapelemhez.




Az asztrológia több síkon is kapcsolódik a Vaszatihoz: segítségével találhatunk olyan időpontokat, amikor kedvező elkezdeni az építkezést, megtartani a házszentelőt, vagy akár elhelyezni a lakásban egy-egy Vaszati energetikai eszközt.
A lakásunk alaprajza egy Vaszati tanácsadó számára olyan, mint egy asztrológus számára az asztrológiai képlet. Nagyon sok mindent elárul a lakókról és az életükről többek között azáltal is, hogy a lakás egyes területein megtalálhatjuk-e a védikus asztrológiában ismert kilenc bolygó valamelyikét. E kilenc bolygó: a Nap, a Hold, a Mars, a Merkúr, a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz, a Rahu és a Ketu.

Forrás: Lakatos Edit

Forrás: Lakatos Edit

Nagyobb kép

Nagyobb kép

Testünk csakrái

Az energiapontok megfelelői a lakásban



A "Ti" szó azt jelenti, hogy geometria vagy matematika és a Vaszati geometriai törvényeire utal. A geometriai szabályok segítségével lehet megtalálni az épületek ideális méreteit és arányait. A geometriai törvényekkel szoros kapcsolatban áll a védikus orvostudomány, az Ayurvéda és a zene tudománya, a Gandharva véda is. Az ayurvéda szerint a testünket különböző energiavonalak (nádik) hálózzák be, amelyek energiapontokban, a marmapontokban metszik egymást. Néhány egyszerű szerkesztéssel megtalálhatjuk ezeket az energiavonalakat és -pontokat, sőt még a testünk csakráit is a lakásunk alaprajzán. A zene tudománya pedig a harmonikus méretek és arányok megtalálásában segít.