A Halak szerelmi élete

Vágólapra másolva!
Halak jegyű kedvesünk hajlamos ugyan az álmodozásra, de ugyanakkor csodálatos szexuális partner és a romantika sem áll tőle távol. Igyekezzünk megérteni különleges érzelemvilágát és azt, hogy a kapcsolatban ránk maradnak a szürke hétköznapokra jellemző, anyagi feladatok.
Vágólapra másolva!

Ha Halak típusú emberrel osztjuk meg legintimebb világunkat, akkor sokszor lehet olyan érzésünk, hogy az érzelmek mély tengerében lubickolunk. Halak kedvesünk megajándékoz minket hihetetlenül gazdag fantáziájával és nem kevés romantikával fűszerezi meg a szürke hétköznapokat. Persze, hogy ezt élvezzük, vagy sem, az nagyban függ attól, hogy mi magunk mennyire tartunk igényt arra, hogy érzelmeinket kifejezhessük. Ha kimondottan idegesít minket a lelkizés, mi több, időpocsékolásnak és feleslegesnek tartjuk, akkor nagyon irritál majd minket az, hogy kedvesünk nehezen boldogul a racionális világban. Olyannak tűnhet számunkra, mintha nem lennének gyökerei a földön, s egyfolytában valamilyen ködös, rózsaszín álomvilágban tartózkodna.

Csak akkor kezdjünk egy komoly kapcsolatot olyan emberrel, aki a Halak archetípushoz erőteljesen kötődik (tehát Nap- vagy Holdjegye, illetve ascendense Halak), ha fel tudjuk vállalni vele együtt azt is, hogy az anyagi világ síkján az életközösségünket nagyrészt egyedül fogjuk kormányozni. Vagyis: Ő hozza a rendkívül mély érzelemvilágot, de a racionalitást mi magunk tesszük majd bele a kapcsolatba. Fel kell, hogy vállaljuk azokat a kötelezettségeket, amelyeket a villanyszámla befizetése jelent, vagy pedig azon egyszerű feladat, hogy a kiégett villanykörte helyére egy újat csavarjunk. Persze számon kell tartanunk bankügyeinket, és minden egyes számlát, ami érkezik. A Halak ugyanis nagyon rosszul kezeli a pénzt. Ha ezt felvállaljuk, és nem bosszant Halak kedvesünk álmodozó hajlama, akkor remekül kiegészíthetjük egymást.

A szexualitást tekintve szembe kell néznünk azzal, hogy ebben a tekintetben is felelősséget kell vállalnunk kedvesükért. A Halak típusú ember sok mindenre tanítható, nevelhető ebben a tekintetben, s felvállalja a számára méltatlant is, csak hogy tetszésünket elnyerje. Vagyis még azt is megteszi, ami ellen lehet, hogy lelke mélyen nagyon berzenkedik. Mégis úgy tesz, mintha élvezné, s kedvére való lenne az, amit a háta közepére sem kíván valójában. Oda kell figyelnünk a legapróbb jelzésekre is, amelyeket közvetít felénk, és bátorítanunk kell arra, hogy fejezze ki őszintén, hogy mit szeretne az ágyban. Ha ezt sikerül nála elérni, csodálatos beleérző képessége révén rendkívül jó szerető lehet, s megadja nekünk az "együtt" és "eggyé válva" kozmikus élményét is.

Talán a Halakkal kötött kapcsolatban a legfontosabb feladat az, hogy merjünk őszintén beszélni érzelmeinkről, s erre bátorítsuk Őt is. Kerüljük el azt a csapdát, amit nagyon sokan elkövetnek egy ilyen típusú kapcsolatban: álomvilágba menekülnek a valóság elől, s így nem adják meg a lehetőséget önmaguknak, hogy megéljék a hétköznapi csodákat.