Ha az ajándék beszélni tudna

Vágólapra másolva!
Születésnap, névnap, Valentin-nap, karácsony. Mindenféle ünnepünk van, amikor alkalmunk adódik ajándékot kapni, és lehetőségünk van megajándékozni másokat. Van, hogy az ajándékozó hosszan elmondja, miért választott épp egy sárga gyertyát, van, hogy szavak nélkül is érteni véljük, miért kaptunk pont zseblámpát. De vajon ha az ajándékaink beszélni tudnának, mit mondanának magukról és átadójukról?
Vágólapra másolva!

A klasszikus virág
A gondosan kiválasztott és elrendezett vörös rózsa természetesen a szerelemről árulkodik. Ennél őszintébb vallomás már csak a ligetben hajnalban saját kézzel szedett és átadott friss, illatos orgonacsokor lehet. Ha viszont rég kinyílt, csúnyácska virágokat kapunk ajándékba, ráadásul nem is a kedvenc fajtánkból és nem is a kedvenc színünkből valót, jobb, ha tudjuk, az ajándékozónak nem volt olyan fontos friss és nekünk tetsző virágot szerezni. Ez nála inkább csak formaság, mint szívből jövő vallomás. Ha netán szárazvirág-csokrot kapunk, valamelyikünkkel baj van. Vagy mi vagyunk túl szárazak, sótlanok, élettelenek a kedvesünknek, vagy az ő ízlése javíthatatlanul pocsék. Mintha a virágcsokor azt mondaná az ajándékozó helyett: "Hát, te ennyit tudsz!" Vagy: "Hát, én ennyit tudok!" Vajon melyik a rosszabb?

Szakácskönyv és konyhai kellékek
Akkor sem lehetünk teljesen nyugodtak, ha szakácskönyvet kapunk. Ezzel párunk talán azt akarja szavak nélkül kifejezni, hogy változatosabb kosztra vágyik mellettünk. Szeretné, ha finomabbnál finomabb ételekkel kényeztetnénk a gyomrát. Olyanokkal, mint amilyenek az ajándékba adott szakácskönyvben szerepelnek. Ha nem főztünk elég változatosan, vagy más típusú ételekkel traktáltuk párunkat, mint amilyeneket valójában szeret (hogy mit szeret, az kiderül a szakácskönyv jellegéből), gyorsan tanulmányozzuk át az új könyvet, és kezdjük el mihamarabb elkápráztatni és visszahódítani párunkat - a gyomrán keresztül.

Konyhai eszközt kapni, amivel dolgozni kell, ráadásul olyat, amiből van már egy a konyhánkban, nos, régóta tudjuk, hogy ez nagy fantáziátlanságra vall. Az efféle ajándék üzenete: "Nem szeretem ezt az ünnepet, és nem szeretem, hogy ilyenkor kötelességem adni neked valamit. Még akkor is, ha nem jut eszembe semmi."

Díszdoboz
Ha kicsi üveglapmozaikokkal díszített dobozkát kapunk, amiben a bizsujainkat tarthatjuk, érzékenyüljünk el nyugodtan! Párunk azt üzeni, figyel ránk, tudja, hogy szeretjük a kis színes dobozkákat, amikben ezt-azt lehet tartani, és tudja, hogy az ízlésünknek is megfelel ez az ajándék. Vagy ne érzékenyüljünk el! Mert esetleg üzenheti azt is párunk, hogy elege van a szanaszét dobált fülbevalókból, mindig rálép az elgurult műanyag gyöngyöcskékre, szeretné, ha nem figyelné őt mindenhol a lakásban egy bizsu, vagy más, szerinte használhatatlan kis biszbasz.

Ha fehérnemű az ajándék
Nagyon ritkán kapunk aktív részvételünk nélkül ruhát ajándékba. De ha mégis előfordul, ráadásul méretben, fazonban, színben is tökéletes a választás, és a ruhadarabról bátran elmondható, hogy szexis, pasink azt üzeni: "jobb szeretnélek melegítőnaci helyett ilyen szexi és kívánatos ruhában látni egész nap." Ha a ruhadarab egy gyönyörű alsónemű vagy szexi hálóing, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy párunk vad és szenvedélyes, reggelig tartó szexet akar tőlünk. Ne habozzunk, vegyük fel rögtön, amit kaptunk, még akkor is, ha tudjuk, hamarosan újra le fogjuk venni azt!