Egyre nagyobb divat a virtuális szex

Vágólapra másolva!
Egy nemrégiben végzett kanadai kutatás szerint a fiatalok körében szinte hétköznapi dolog lett a virtuális szex, a megkérdezettek 87 százaléka próbálta már a modern technika nyújtotta kalandozást. A jelenség egyre szélesebb körben terjed el.
Vágólapra másolva!

A felmérést Noah Gurza, az egyik legnagyobb kanadai társkereső portál alapítója végezte, és az eredmény még őt is meglepte. Kiderült ugyanis, hogy a megkérdezett 2684 fiatal (főképp egyetemista, tehát a 18-22 éves korosztályról beszélünk) 87 százaléka ismeri és használja a virtuális szexet mindennapjai során. Ez akár az sms-től kezdve a webkamerás játékokig bármi lehet, a lényeg az, hogy nincs fizikai kontaktus a partnerrel.

Ennek elsődleges oka Noah Gurza szerint az, hogy a szexuális kommunikáció is fejlődésen megy át, az ember szabadon kommunikál szexuális vágyairól személytelenül, úgy, ahogy a valós időben nem. Persze sokan párkapcsolat mellett választják ezt a kielégülést, véleményük szerint a virtuális szex nem számít igazi megcsalásnak, a kaland utáni vágyat azonban maradéktalanul kielégíti. Általában a gátlásos emberek is megtalálják boldogságukat ezen a fórumon, a virtuális térben ugyanis sokkal nagyobb a tolerancia.

A virtuális szex azonban tovább erősíti az elszigeteltséget. Bár sokaknak segíthet gátlásaik leküzdésében, fennáll a veszélye annak, hogy az emberek ide menekülnek a valódi élet, a valódi intimitás elől. Több pszichológus szerint ott kezdődik a baj, ha valaki nem megy el egy buliba vagy randizni, hanem inkább leül a számítógépe elé.