Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma még a Kos jegyében tartózkodik, szextilben áll egyaránt a Vénusszal és a Marssal. Különösen jó hangulatban leszük, és teli leszünk energiával.
Vágólapra másolva!

A Kosban lévő Hold elsősorban a fejet és a fogakat érintheti. Ma könnyebben megfájdulhatnak ezek a testrészeink, mint más napokon, a fogunk is könnyebben begyulladhat. Aki hajlamos a gyors lefolyású betegségekre és nem vigyázott magára eléggé a csalóka jó időben, könnyen elkaphat egy magas lázzal járó gyulladást. Ilyen esetben mindenképpen érdemes felkeresni a háziorvost, de a legtöbb esetben elegendő a megfelelő lázcsillapítás és a sok pihenés is. A betegségek jó része ugyais a kimerültségre vezetehető vissza.

A legtöbbünkre még a mai napon is hathat a tegnapi "tavaszi zsongás", különösen felfrissültnek és újjászületettnek érezhetjük magunkat. Délután érezhetünk egy kis átmeneti nyugalmat, ami különösen jólesik majd a felfokozott érzelmi és szellemi hangulatok után.

A Hold ma szextilben áll a Vénusszal és a Marssal. Egyaránt teljében leszünk szellemi, érzelmi és fizikai energiáinknak. Különösen jó hangulatban lehetünk, a szokásosnál is jobban fogjuk érezni magunkat a családtagjaink, szeretteink közelében.

Jó időszak arra is, hogy megállapodásokat kössük és együttműködéseket kezdeményezzünk. A mai napon kisebb esélye lehet annak, hogy olyan helyzetbe keveredjünk, ahol átverhetnek bennünket vagy ahol nem őszintén fordulnak felénk.