Beyoncé segítene Whitneyn

Vágólapra másolva!
Többször fogadta már meg Whitney Houston egy-egy elvonókúra után, hogy soha többé nem nyúl drogokhoz, de a díva újból csapdába esett. Ráadásul olyan szert próbált ki, amiből nincs visszaút. Mégis van, aki segíteni próbál neki.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi hetekben Whitney ismét visszaszokott a kokainra, amelyet még férjével, Bobby Brownnal közösen kezdtek el fogyasztani házasságuk kritikusabb pillanataiban. Az énekesnő évek óta küzd a drogokkal, és minden egyes elvonókúra után fogadkozik, hogy már biztosan felépült, és jó útra tér. Aztán mindig történik valami, és az aranytorkú díva megint a lejtő aljára kerül. Sajnos április elején az is kiderült, hogy Whitney a cracket is kipróbálta egy depressziós estéjén, ami köztudottan azonnali függőséget okoz, ráadásul hallucinációkkal kínozza az embert. Egyes hírek szerint az énekesnő már ön- és közveszélyes állapotban van, démonokat lát saját hálószobájában, és gyakran ejt sebeket saját magán ütésekkel és harapásokkal.

Nemcsak a rajongók viselik nehezen a világhírű énekesnő önpusztítását, hanem a zenészvilág is megrendülten áll a történet előtt. Több sztár - aki példaképként tekint Houstonra - szeretne segíteni az énekesnőnek. Mary J. Blige nemrég nagyszabású jótékonysági koncertet rendezett, ahol védelmébe vette a drogfüggő Whitneyt, és mindenkit arra próbált bíztatni, hogy fogjanak össze a kilencvenes évek egyik legnagyobb sztárjának megmentéséért.

Beyoncé Knowles a napokban levelet írt példaképének, és arra kérte, tartson ki, próbáljon meg küzdeni az életért, hiszen sokaknak szükségük van rá. A Destiny's Child énekesnője anyagi segítséget is felajánlott, és segélyakciók megszervezésében is részt venne. "Ez nem csak Whitney miatt fontos. Itt az idő, hogy mindenki szembenézzen a drog veszélyeivel" - nyilatkozta Beyoncé. "Whitney Houston egy élő legenda, és az egyik legnagyobb tehetség. Imádkozom érte, hogy ezt is túlélje, és álljon talpra, ahogy eddig is tette. Mindent megteszek, hogy segítsek neki ebben."