Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma még A Nyilasban járja útját, trigonban áll a Nappal, együtt áll a Plútóval. Lelkesek, derűlátóak leszünk, de inkább ne változtassunk az életünkön.
Vágólapra másolva!

A Hold ma a Nyilasban jár. Lelkesek, derűlátóak lehetünk egész nap, örömmel fogadjunk a bennünket érő kihívásokat. Szinte minden feladatot egyfajta versenyként fogunk fel, és nagyon élvezzük, ha megmutathatjuk, milyen okosak, ügyesek, tehetségesek vagyunk. Hajlamosak leszünk azonban arra, hogy ne vegyük figyelembe az apróbb részleteket. Ennek viszont az lehet a következménye, hogy úgy tűnünk, mint aki félvállról veszi a dolgokat, és valójában nem is érdekelnek minket azokat a dolgok, amelyekért korábban még lelkesedtünk. Használjuk ki inkább a Nyilasra jellemző "nyughatatlanságot", mozgékonyságot, és próbáljunk ki egy új sportot (lehetőleg a szabadban), vagy menjünk el táncolni.

A Hold ma trigonban áll a Nappal és együtt áll a Plútóval. Érzelmeink ma különösen nagy hangsúlyt kapnak, amikor könnyebben lépünk túl a lelki nehézségeken. Bár alapvetően elégedettek lehetünk az életünkkel, valamiért mégis változásokat fontolgatunk, és új kihívásokat keresünk. A mostani időszak azonban nem a legjobb a változásokra. Ne erőltessük a dolgokat, mert ha nem sikerül véghezvinni, amit elterveztünk, az különösen rosszul érinthet minket. Figyelmünket fordítsuk inkább a már megszerzett javakra és tapasztalatokra, és örüljünk annak, amink van. Persze érdemes lenne új életcélt kitűzni magunk elé, de a megvalósításába ne most vágjunk bele. Az elkövetkező néhány nap legyen inkább a tervezgetésé.