Ne kergess rózsaszín álmokat!

Ha szeretnéd valakivel megosztani gondjaid, ha egy kívülálló szakértelmére volna szükséged, fordulj tanácsadónkoz. Olvasónk levelére Szendi Gábor, klinikai szakpszichológus válaszol.

Kedves Doktor úr!

A mi történetünk rég kezdődött, még a gimiben. Ott ismertem meg régi-új barátomat. Nagy szerelem volt a miénk, minden külömbözőségünk ellenére együtt voltunk tűzön-vízen át... Pedig tényleg nagyon eltérő jellemünk van. Ő az a "mindig nyugodt" típus, nagy önuralommal, gyakorlatias és körültekintő. Én sokkal hevesebb vagyok, érzelmi beállítottságú, ami a szívemen, az a számon. Ennek ellenére, vagy pont ezért, nagyon szerettük egymást. 4 évig jártunk, és a közös jövőt tervezgettük.

Bár voltak vitáink is, egyik visszatérő téma volt köztünk, hogy úgy éreztem, kevés időt töltünk együtt, pedig lenne lehetőség többre is. Én igényeltem volna, főleg, hogy hét közben nem találkozhattunk, mert ő más városban tanul. De akárhányszor ez szóba került, mindig kitért a téma elől. Lassan úgy éreztem teher neki, hogy velem legyen. Tudom hogy fárasztó lehet neki az ide-oda utazás, és hogy hétvégén a családjával is szeretne lenni, ezt megértettem, csak talán abban reménykedtem, hogy kicsit már engem is oda számít. Szerettem, de kétségeim voltak a kapcsolatunk érettségét illetően.

Aztán bekerültem életem munkahelyére. Úgy éreztem, új és izgalmas világba csöppentem azok után, hogy 4 évig csak a kapcsolatunknak éltem. Új arcok vettek körül, és rájöttem, hogy alig tapasztaltam addig valamit az életből. Hízelgett, hogy megnéznek a férfiak. Hirtelen meguntam, hogy mindig kettőnkön problémázzak. Azt hittem szerelmes vagyok. Megfeledkeztem arról, ami addig a legfontosabb volt számomra: az álmaimról. Megcsaltam. Elismerem, nagy hiba volt, és meggondolatlan lépés. Egy éve próbálom rendbehozni, amit tettem, de mindeközben neki is lett barátnője. Ennek ellenére találkozgattunk, persze nem történt semmi. Kezdte megszeretni azt a lányt, de miattam mégis vége lett a kapcsolatuknak. Aztán ő hozta fel az újrakezdés gondolatát! Nagyon örültem, hisz rég ezt akartam!

De most mégis megkérdezem magamtól, valóban ezt akartam? Érzelmi kitörést vártam, hogy még mindig engem szeret, hogy megbocsát, tényleg, szívből... Ehelyett távolságtartó, bizalmatlan és roppant hidegen viselkedik velem.

Azt mondja, várjunk a megfelelő helyre és időre. Az miért nem lehet itt és most, ha szeret. Szeret még egyáltalán? Azt mondja, más még nem került hozzá ilyen közel. Akkor hogy nem veszi észre milyen nagyon boldogtalan vagyok?!

Kedves Levélíró!

Én úgy látom levele alapján, hogy itt álomkergetés folyik. Amikor félrelépett, akkor nem félrelépett, hanem akkor mást szeretett. Mert a kapcsolata nem elégítette ki. Az, hogy barátja más városban tanult, hogy amikor otthon volt, akkor is keveset találkoztak, az bizony utalhat arra, hogy ő nem szenvedélyes, nem lángoló típus, de továbbmegyek: hideg, racionális, de azért "kell egy csaj" gondolkodás jellemzi. A szakításuk nem véletlen, hanem nagyon is törvényszerű dolognak tűnik.

Aztán, mikor az ön élete nem úgy alakult, ahogy szerette volna, lassan idealizáltan kezdett megjelenni emlékeiben régi kapcsolata, és kezdett abban hinni, hogy az lett volna a jó megoldás, ha együtt maradnak. A mostani életéből való valamiféle elvágyódás az szerintem, amiért belevetít mindenfélét múltbeli kapcsolatába és ebbe a fiúba.

De ez a fiú már nem az a fiú. Ez a fiú, ahogy ön is, megváltozott, megkeményedett, számítóvá vált. Vagy talán mindig is az volt? A leírása nem túl részletes, de a fiú lehet, hogy jobb híján tért vissza önhöz. Ha kifogásokat keres ( ilyen a megfelelő hely és idő), akkor csak arról van szó, hogy praktikus okokból tért vissza, talán mert szembesült azzal, hogy ön után már senki nem sikerül neki igazán. De ez nem az ön vonzerejéről szól, hanem az ő sikertelenségéről. A régi kapcsolathoz visszatérni régi megoldás annak, aki annak idején azt hitte, sikere lesz a kapcsolatokban, de aztán rájött, hogy új kapcsolataiban, ahol a partner sem annyira lelkes, mint a "régi" volt, nem mennek a dolgok. Most vesztesként kullog vissza, ön pedig adja alá a lovat azzal, hogy kimutatja, menyire akarja őt. Persze a valóságban ön is megkérdezi saját magától, kell ez nekem? Szóval összességében én azt látom, hogy a fiatalkori lelkesedés és problémátlanság után vágynak mind a ketten, de ezt már nem lehet visszacsinálni, pláne nem fanyalogva.

Mindenki a másiktól várja, hogy majd a szenvedély elsöpri az belső ellenállást. De nincs szenvedély, mindketten a másikra várnak, hogy majd az lép. A rossz házasságok szoktak ilyen helyzetekben, félelemből születni. Persze egy levél alapján lehet nagyot tévedni, mindenesetre azzal, hogy leírtam egy lehetséges verziót, esetleg adtam egy szempontot, amit végig lehet gondolni, és el lehet fogadni vagy éppen el lehet vetni.

Üdv: Szendi Gábor