A csoki megszépíti a bőrt

Vágólapra másolva!
Erősíti és megszépíti a bőrt a csokoládé, és nem pedig, mint ahogy azt sokan hiszik, pattanásokat okoz - derült ki egy friss kutatásból.
Vágólapra másolva!

A kakaóban és a csokoládéban található flavonolok kifejezetten jót tesznek a bőrnek: hidratálják, erősitik a struktúráját, és javítják létfontosságú funkcióit is, például a vérkeringést - mutatta meg egy friss, német kutatás. A csokinak tehát nemcsak az íze és az illata isteni finom, de a kozmetikában is jól használható: nem véletlen, hogy egyre elterjedtebbek a csokoládés masszázsok, illetve arckezelések.

A felmérés során 24 nőt vizsgált meg a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetemen. A nők egyik csoportjának a szokásos étrendjét flavonolban gazdag csokoládéitalokkal egészítették ki, majd a bőrüket olyan UV sugárzásnak tették ki, amely hasonló a nap ártalmaihoz. Kiderült: azok a nők, akik rendszeresen kapták a flavonolos csokis italokat, sokkal kevésbé érzékenyen reagáltak a napfényre, és a bőrük sem pirosodott ki annyira, mint azoké, akik kevesebb flavonolt kaptak, vagy egyáltalán nem egészítették ki az étrendjüket csokoládéitalokkal. A csokit fogyasztóknál nőtt a bőr hidratáltsága és vastagsága, valamint a vizsgált bőrterület vérkeringése is jobb lett.

"A magas flavonoltartalmú ital annyi hasznos anyagot tartalmaz, mint amennyi 100 gramm étcsokoládéban megtalálható" - magyarázta az egyik német kutató. Hozzátette: ez a mennyiség nyilván nagyon sok, hiszen naponta tíz deka csokoládét megenni rengeteg cukor bevitelét jelenti, de már egy kis mennyiség is kifejezetten hasznos a bőrnek.

Az eredmény nemcsak azért fontos, mert végre megdőlni látszódik az a régi tévhit, hogy a csokoládéfogyasztás pattanásokat okoz és zsírossá teszi a bőrt, de azt is igazolja, hogy a valódi szépséghez nem csak kívülről kell ápolni a bőrünket, hanem belülről is: a megfelelő tápanyagok segítenek abban, hogy minél tovább, minél szebbek maradhassunk. Csokis krémeket, tusfürdőket és ajakápolókat akár otthonra is vásárolhatunk magunknak.

Forrás: Health 24