Heti horoszkóp május 29-től június 4-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Az elkövetkező héten minden ismerősében, barátjában lehetőséget lát arra, hogy előremozdítsák a karrierjét, esetleg anyagi haszonhoz juttassák önt. Ahhoz, hogy elérje a céljait, akár érdeklődést, sőt, szerelemet is képes tettetni. Ez egy ideig igen jól mehet, és nagyon elégedett lehet önmagával, de vigyázzon: ha a másik rájön arra, hogy ön csak khasználta őt, és nincsenek őszinte érzelmek a cselekedetei mögött, minden támogatását megvonhatja öntől. Így nemcsak sikereket nem fog elérni, de sokkal magányosabb is lesz, és senki nem lesz, aki bíztassa önt a nehezebb helyzetekben.

Bika (április 21. - május 20.)
Az elkövetkező napokban szorgalmasan készül majd egy tesztre vagy vizsgára, ezért egy kicsit elhanyagolhatja a magánéletét, kedvesét és családját. Emiatt akár még vitára is sor kerülhet, de inkább mondja el neki az őszinte véleményét arról, hogy mennyire fontos önnek az a dolog, ami miatt kicsit háttérbe szorul a szabadidő. Ha lazítani szeretne, menjen el vásárolni, vegyen magának néhány új ruhát. Lehet, hogy hamarosan teljesen új ruhatárra lesz szüksége, talán mert új munkahelyet talál magának, esetleg nagyon megváltozik az alakja, mert végre sikerül megszabadulnia néhány felesleges kilótól.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Fordítson fokozott figyelmet az egészséges táplálkozásra, különben rövid időn belül jó néhány plusz kilóra tehet szert, amitől nem csak kényelmetlenül fogja érezni magát, de a ruhatárát is le kell majd cserélnie. Járjon el rendszeresen fürdőbe, sportolni, így nemcsak jó alakját őrízheti meg, de sokkal egészségesebb is lesz, és lelkileg is kiegyensúlyozottabb marad. Problémák adódhatnak a munkahelyén, ezek leküzdéséhez is komoly állóképességre és stressztűrő-képességre lesz szüksége. Pihenjen és töltsön minél több időt a szabadban, hogy az elméjét is tisztán tarthassa.

Rák (június 22. - július 22.)
Ne érje be a jelenlegi anyagi helyzetével, inkább keressen új lehetőségeket, hogy minél több pénzhez juthasson, még ha ez komoly munkával jár is együtt. Egy kölcsön egyáltalán nem jelent megoldást a problémáira. Most inkább szabjon egy kicsit határt a költekezésének, és dolgozzon minél többet azon, hogy javuljon anyagi helyzete. Anélkül is örömét lelheti a mindennapokban, hogy felesleges, haszontalan apróságokra szórná el a pénzét. Különösen a hasán tudna sokat spórolni, így nemcsak több pénze marad hó végére, de néhány bosszantó kilótól is megszabadulhat.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Ha még nem talált rá élete párjára, a napokban megismerkedhet valakivel, akivel hamarosan akár az esküvőt is elkezdi tervezgetni. Drámai megjelenésével, egyedi stílusával és intelligenciájával teljesen elkápráztatja önt ez az illető. Ráadásul újdonsült kedvese szilárd anyagi hátterrel is rendelkezik, amitől még jobbnak és ígéretesnek tűnhet ez a kapcsolat. Legyen azonban óvatos, mert ha sietteti a dolgokat, lehet, hogy nagyon nagyot fog csalódni, mert a rózsaszín álmok mellett nem hagyott elegendő időt magának arra, hogy tényleg megismerje választottját.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Sokkal jobban oda kellene figyelnie mások igényeire, mint ahogyan eddig tette. Bár önre nem jellemző az önzés, az elmúlt időszakban mégis önmagaát helyezte mindig a középpontba, akár anyagiakról, akár fizikai szükségletekről volt szó. Szerencsére lesz elég energiája és lehetősége arra, hogy lemondjon a saját kedvteléseiről mások javára, és végre ugyanolyan önzetlen és kedves lesz majd, mint ahogyan azt eddig megszokhatták öntől. Ezzel a viselkedéssel nem veszít semmit, sőt, az elkövetkező napokban lesz egy kis pluszpénze, amit csak saját magára költhet el.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Új, érdekes hobbit talált magának az elmúlt időszakban, és ez teljesen megváltoztatja az életét. Nemcsak képes lesz kikapcsolódni, feltöltődni energiával, de új, a jövőben igen fontossá váló ismeretségeket is köthet. Járjon el klubokba, összejövetelekre, beszéljen minél több embernek erről az új dologról, ami mostanában teljesen leköti a figyelmét. Ügyeljen azonban arra, hogy az újdonság varázsa miatt ne feledkezzen meg a korábbi kötelezzettségeiről, a munkájáról, és azokról az emebrekről, akiket eddigi életében ismert. A régi barátok legalább olyan fontosak, mint az újak.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Ne meneküljön valaki barátsága elől, akinek most igazán nagy szüksége van önre, mert ezzel mélyen megbánthatja őt. Még akkor is álljon ki a barátai mellett, ha ők esetleg valami olyat tettek, ami nem illeszthető be az ön értékrendjébe. Nem kell mindenben egyetérteniük, hogy jóban legyenek és megértsék egymást. Inkább forduljon könnyedén, humorral az élet felé, így sokkal könnyebb lesz megőríznie a jó hangulatát még a nehezebb időszakokban is.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Túlságosan is beszédessé válhat az elkövetkező napokban, és ezzel a viselkedésésvel egyáltalán nem azt fogja elérni, amit szeretne. A túlzott fecsegés, jópofáskodás ugyanis sokak számára igen visszatetsző lehet, és ezért nem lesz meglepő, ha inkább kerülik a társaságát. Ha pedig valaki szóvá is teszi, hogy mennyire idegesít vagy zavar másokat az ön állandó locsogása, meglehetősen indulatosan reagálhat a megjegyzésekre. Fogja vissza egy kicsit magát, és akkor beszéljen, ha kérdezik. Jó néhány olyan ember lesz, akit érdekel az ön véleménye.

Bak (december 22. - január 20.)
Ne hagyja, hogy a körülmények felidegesítsék, ha minden tudásával egy dologra koncentrál, bizonyosan sikert arat. Ne kérjen bocsánatot a hibáiért, különösen akkor, ha mindent megtett a siker érdekében. Fogadja el azt a tényt, hogy senki sem tökéletes, még ön sem. Ugyanakkor lehet törekedni a tökéletességre, és az erőfeszítéseit mások is észre fogják venni. Itt lenne az ideje a nyári stílusváltásnak is: az új, világosabb színű ruhák, az új frizura nemcsak a külsejének fog jót tenni, de a lelkét is feldobja, és sokkal magabiztosabbban áll majd a feladatok elé.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Egész héten felesleges vitákba keveredhet egy olyan emberrel, aki mindent jobban tud, mint ön, legalábbis ezt állítja saját magáról. Egy ideig még türelemmel viselheti állandó megjegyzéseit, okoskodását, de a hét közepére robbanhat a bomba, és egy hatalamas veszekedés lehet a dolog vége, amiből nemcsak önök ketten jönnek ki rosszul, de a környezetükben élő többi emberre is nagyon negatív hatással lesz a dolog. Inkább engedjen ön a vitás helyzetekbe, bólogasson, ha kell, és utána csinálhja úgy a dolgokat, ahogyan ön jónak látja.

Halak (február 20.-március 20.)
Ez a pár nap éppen megfelelő lenne arra, hogy elutazzon egy különleges helyre. Ha mindezt a párjával teszi, mindenképpen csodás napoknak néz elébe. Készítsen fotókat, gyűjtsön emléktárgyakat, mert ezek az apróságok még sokáig rengeteg energiával töltik majd fel. Ha nem is tud elszabadulni, legalább a fantáziáját engedje szabadon: nyugodtan álmodozzon, gondolkozzon a jövőjéről, tervezgessen.