Egy cipőben járunk

Vágólapra másolva!
Az egyik legfrusztrálóbb dolog Budapesten a cipővásárlás. A választék oly lehangoló, hogy az ember legszívesebben hagyná az egészet - aztán amikor mégiscsak felcsillan a remény, kiderül: a kinézett modell méregdrága, és még méret sincs belőle. Frusztráció, okok és tanácsok.
Vágólapra másolva!

Vajon Olaszországban azért lehet szinte csak jó minőségű, szép cipőt kapni, mert az ott élők ízlése sokkal kifinomultabb, mint a magyaroké, vagy azért van netán minden olaszon bosszantóan szép lábbeli, mert ott az emberek egyszerűen nem tudnak csúnyát venni (megvan a kereslet és megvan a kínálat is)?

A helyzet Magyarországon - és még Budapesten is - lesújtónak mondható: cipőt venni a lehető legnehezebb az összes öltözködési kellék közül. Magyarországon az utóbbi évek mindegyikében egy, azaz egy cipőtrend volt divatban, és a minden lélek ugyanazt az egy divatot követte, vagy azért, mert nem volt választása, vagy azért, mert azt gondolta, hogy ez így milyen jó.

Ha egy misztikus felsőbb döntés alapján ebben a szezonban a hegyes orrú cipő a divat, próbálj csak mást találni! Télen ne keress körömcipőt, nyáron pedig csizmát. Ha decemberben van az esküvőd vagy júniusban fázol a szandálodban a mínusz húszban, az a te egyéni problémád.

Ok és okozat

"Tipikus ál-választékról beszélhetünk, ha a cipőkről van szó" - mondta nekünk Vágó Réka cipőtervező. - "Nem azzal van a baj, hogy ne lenne egy csomó bolt - nyilván főleg Budapesten -, hanem azzal, hogy mindenhol pont ugyanazt lehet kapni. Ez egy ördögi kör: az üzlettulajdonosok nem akarnak semmilyen merészebb megoldást bevállalni, mert attól tartanak, hogy az emberek nem vásárolnák meg a másféle cipőket - a vásárlók pedig azt kénytelenek megvenni, ami van."

"A divatra érzékeny fogyasztók viszonylag kevesen vannak Magyarországon: az emberek nagy része nem is városban él, vidéken pedig még alacsonyabb a hozzáférés a választékhoz" - tette hozzá. - "Nagyon kevesen vannak, akik egyáltalán látják, mi a divat, az emberek nagy része azt sem veszi észre, hogy mi mindent lehetne bevállalni a szokásos megoldások helyett. Ennek nyilván az is az oka, hogy - a The Room című divatlap kivételével - szinte nincs is olyan magazin Magyarországon, amely valóban divatlap lenne."

A tapasztalataink szerint a a leginkább az jár jól a boltokat járva, akinek nincs ízlése, viszont van pénze: ebben az esetben korlátlan számú lehetőség nyílik meg Budapest utcáin a cipővásárlásra. De mi úgy látjuk: egyre többen vannak és lesznek, akiknek egyaránt számít a kényelem és a küllem is - no meg a pénz! Kevés pénzből jó cipőt venni - na, ez Magyarországon igazi művészet!

Forrás: [origo]