Vágólapra másolva!
A Született feleségek című amerikai sorozat latin szépsége, Eva Longoria egy felnőtteknek szóló regényt készül piacra dobni, amelyben saját vad erotikus fantáziáit is megosztja majd a nagyközönséggel.
Vágólapra másolva!

A Maxim magazin által legszexisebbnek kikiáltott színésznő már régóta gondolkozott azon, hogy regényt ír, de most olyan lehetőséget kapott, amely minden képzeletét felülmúlta. "Remek szerződést ajánlott fel egy kiadó, és örömmel mondtam igent" - mesélte az egykori modell , aki a népszerű televíziós sorozata mellett már filmes munkákba is belevágott, és egy neves kozmetikai cég reklámarcaként is tevékenykedik. "Nagyon tetszik az ötlet, hogy a saját könyvem legyen. A történetet már kitaláltam, de erről sajnos még nem árulhatok el semmit. Annyit viszont elmondhatok, hogy a romantika és a fülledt erotika is helyet kap majd a könyvben, mivel elég vad fantáziám van, és ezt szeretném mindenkivel megosztani. Izgalmas és különleges könyv lesz ez, nagyon remélem, hogy sokan magukénak érzik majd és szórakoztatónak találják."

A 30 éves színésznő nem csak vad fantáziáiról szóló könyve miatt került a figyelem középpontjába, ugyanis a napokban olyan pletykák is napvilágot láttak, miszerint Eva titokban randevúzgat Kiefer Sutherlanddel, a 24 című sorozat főszereplőjével. Ez azért is érdekes, mert a Született feleségek Gabrielle-je köztudottan az NBA-sztár Tony Parker barátnője, akinek Kiefer közeli barátja. A színésznő nevetve cáfolta ezeket a híreket, és elmondta, hogy bár jó viszonyba került az utóbbi időben a neves színésszel, semmi nem történt köztük. "Vacsoráztam vele néhányszor, de ilyen alapon akkor még legalább húsz pasival vagyok együtt titokban. Kiefer a párom egyik kedvenc színésze, vicces lenne, ha pont vele szűrném össze a levet. Ráadásul közös filmben is szerepeltem vele nemrég, a forgatáson pedig igazán jó barátok lettünk."