Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma a Rák jegyében halad, trigonban áll az Uránusszal. Kellemes, kiegyensúlyozott, nyugodt nap vár ránk.
Vágólapra másolva!

A Hold ma a Rák jegyében halad. Érdemes lenne a mai nap hatásait kihasználni, és minél jobban kímélni a gyomrunkat. Nehéz és megterhelő ebéd helyett ma együnk inkább egy salátát, sok paradicsommal és uborkával. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy elegendő folyadékot igyunk, hiszen a Rák a test folyadékfelhasználásáért is felel. Sokan vannak, akiknek nehezükre esik állandóan ásványvizet inni, vagy egyszerűen elfelejtik, hogy szomjasak. Legyen mindig az íróasztalunkon egy csésze gyógytea, a táskánkban vagy az autóban egy kis üveg víz. Ha szem előtt van a folyadék, sokkal könnyebben fogy majd el a szakértők által javasolt másfél-két liter. Azt se feledjük, hogy a leves is folyadék, így azt is érdemes beiktatni a napi étrendbe (itt természetesen nem a sűrű, nehéz, hússal telepakolt gulyásra vagy csülkös bablevesre kell gondolni, hanem a könnyű zöldség- és gyümölcslevesekre).

A Hold ma trigonban áll az Uránusszal. Kellemes, konfliktusoktól mentes, egyetértésben töltött nap várható, olyan, amikor minden a helyén van, nem bosszantjuk egymást feleslegesen a partnerünkkel. Szüleinkkel való kapcsolatunkban is harmónia uralkodik, most igazán békében, hálásan gondolunk rájuk, negatív érzések nélkül: még a régi, fájó sérelmeket is könnyebben bocsájtjuk ma meg nekik. Az Uránusz megadhatja számunkra, hogy rendkívül nyitottak leszünk, különösen a férfi-nő kapcsolatok területén, ezért ha szükségét érezzük egy-egy tisztázó beszélgetésnek, amitől kapcsolatunk előrelépését reméljük, akkor ma van itt ennek az ideje, hiszen készek vagyunk a változásokra, és kompromisszumokat is hajlandóak leszünk kötni a még jobb szerelmi élet reményében.