Heti horoszkóp július 10-től 16-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Csapodárságából, "mindenkinek tetszeni akarok" felfogásából sok konfliktus alakulhat ki a napokban a családja körében. Ez meglehetősen kényelmetlenül érintheti önt, hiszen nem érti mások féltékenykedését, érzékenységét. A legjobb, amit tehet, ha megtartja magának a véleményét, mert meglehet, hogy ha szilárdan ragaszkodik ezekhez a nézetekhez, időről időre újra fel fog merülni ez a vita, ugyanis nem fogja tudni megértetni szerelmével, hogy az egész világot szeretné a lábai előtt tudni, nem csak egy bizonyos embert. Szerencsére hamarosan ismét minden jóra fordul, hiszen sikerül megerősíteni kedvese önbe vetett hitét.

Bika (április 21. - május 20.)
Mostanában minden meglehetősen értelmetlennek és kiszámíthatatlannak tűnhet a szerelmi életében. Számos barátot is elveszíthet döntései miatt, és ez sajnos a karrierjére is rossz hatással lehet. Komoly és hirtelen változásokra számíthat a munkahelyén: új pozíciót kaphat, vagy megváltozhat a munkaköre, sőt, akár a munkavégzés helye is. Ön pedig, bár gyors felfogású és szereti a változatossságot, csak nehézségek árán tud majd hozzászokni az új helyzethez. Ez jó alkalommal arra, hogy egy kicsit lelassítson, és átgondolja az életét, a terveit.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Az elkövetkező napokban hihetetlenül sok munkája lesz, de nem igazán érez majd kedvet arra, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Sokkal szívesebben töltené az idejét utazással egy távoli helyen, mintsem az íróasztal fölött görnyedve. Egy kis időre jól esne már a családi gondoktól is megszabadulni, ráadásul az egészségére is jó hatással lenne ez a kis kiruccanás. Mielőtt azonban megszökik a világ elől, érdemes lenne fontolóra vennie elfoglaltságának pozitív oldalait is: sikeres, egyre jobb az anyagi helyzete, és családja, barátai is mindig számít az ön tanácsaira, ötleteire és támogatására.

Rák (június 22. - július 22.)
Az elmúlt időszakban gyakran túlságosan önző módon viselkedett, mindenben az ön szava számított a döntőnek, és igen durcásan reagált arra, ha valami mégsem úgy történt, ahogy ön akarta. Most itt van az ideje annak, hogy változtasson ezen a rossz hozzáálláson. Ne a kedvese felé támasszon elvárásokat, inkább ön adjon neki minél több szeretetet, többet, mint amit saját magával szemben viszont elvárna. Legyen mindig szívélyes és nagyvonalú. Amikor csak teheti, kerülje el az egoizmust sejtető kellemetlen helyzeteket, és ne próbálj meg rákényszeríteni másokra a saját akaratát. Ez ugyanis azzal jár együtt, hogy rossz kép alakul ki önről másokban.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Néhány újonnan megismert ember egyáltalán nem azt a hatást váltja ki önből, mint amit szeretnének. Bár okosak, képzettek és szellemesek, ön mégis képtelen szimpatizálni velük. Próbálja meg leküzdeni az előítéleteit és felfedezni bennük az értékes vonásokat is. Meg fog lepődni, mennyire megváltozik majd a véleménye, ha más szemmel tekint rájuk. Néhányunknak ugyanis több idő kell ahhoz, hogy megnyíljunk mások előtt. Önnek ezt pontosan tudnia kellene, hiszen a jegy szülötteként különösen jó képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy átérezze embertársai szégyenlősségét. Ha a kapcsolata ezen emberekkel mégsem mutatna javulást, ne erőltesse a barátságot.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
A pénzügyei egyre nyereményezőbbek, anyagi téren folyamatosan sikerek várhatnak önre. Egy felelőtlen döntésből adódóan sajnos ugyanolyan könnyen zátonyra is futhatnak. A héten ugyanis hajlamos lesz problémás, zűrös helyzetekbe kerülni, és nem sok olyan barátja akad majd, aki segítő kezet nyújt a bajban. Igen nagy bátorságra, és agyának minden energiájára szüksége lesz majd, ha meg akar szabadulni ezektől a terhektől. A bajban azonban egy olyan különleges jellemvonására is fény derülhet, amiről eddig tudomása sem volt, és amit később nagyszerűen felhasználhat, segítségével pedig újabb sikereket érhet el.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Komoly, személyeskedésektől sem mentes vitába keveredhet egy idősebb rokonnal, ez pedig teljesen kiábrándítja önt az idős emberekből, minden olyan elméletet cáfolni lát, amit eddig gondolt a tapasztalt és bölcs emberekről. Sokkal több empátiára és türelemre van szüksége. Legyen megértő, ha egy idősebb illető a fiatal korát okolja az ön éretlenségéért, vagy ostobaságnak és különcködésnek tartja az ön újító gondolatait. Bölcsessége nagy segítséget nyújt majd ezen nehéz időszak átvészelésében, hagyatkozzon bátran az eszére, de az érzelmei sem lehetnek másodlagosak ezen a téren.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Az elkövetkező napokban sorra olyan szituációkban találhatja magát, amelyekben egyáltalán nem leli örömét, sőt kifejezetten kellemetlen helyzeteknek lesz kitéve. Ezek azonban elkerülhetetlenek ahhoz, hogy tovább fejlődjön a munkájában, sőt, az egész személyiségében. Mielőtt hagyná magát teljesen egy mély depresszióba süllyedni, elemezze ki még egyszer a helyzetet, vagy kérjen tanácsot egy szakembertől, és meglátja, minden rendbe jön, és nincs semmi oka az elkeseredésre. Már attól is jobban érezheti magát, ha sportolni vagy kirándulni megy, feltölti magát új élményekkel és napfénnyel.

Nyilas (november 22. - december 21.)
A következő hét számos kalandot tartogathat az ön számára. Adódhat ez egy új környezetből, egy új állásból, de akár az új barátaiból is. Ön pedig nagyon szívesen áll elébe minden kihívásnak, hiszen éppen ez az, ami a Nyilasokat élteti. Élvezze, hogy a külsejének megváltoztatásával mennyire lenyűgözi az önt körülvevő embereket. Vásároljon bátran néhány luxuscikket is, és élvezze ki mindazt a lehetőséget, amit az élet tartogat önnek. Igaz, az anyagiaknál sokkal jobban érdekli az utazás, a mélyebb lelki dolgok, most mégis nagyon tudja értékelni az élet apró, de fontos anyagi jellegű örömeit is..

Bak (december 22. - január 20.)
Az elkövetkező időszak nagyszerű alkalom arra, hogy új ismeretségeket kössön. Utazás vagy valamilyen sporttevékenység közben találkozhat egy olyan illetővel, aki nagyon felkelti az ön érdeklődését, annak ellenére, hogy az ön számára teljesen kiismerhetetlen a személyisége. Lehet, hogy pont ez teszi őt annyira vonzóvá? Mindenképpen adjon helyet a változásoknak az életében. Otthonában is meglehetősen mozgalmasan alakulhat az élet. Valószínű, hogy rokonai vagy barátai meglátogatják, így tegyen meg mindent azért, hogy jól alakuljanak az összejövetelek, és a távolabbi ismerősök ne keveredjenek vitákba.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
A következő héten minden esélye megvan arra, hogy életre szóló barátságot kössön valakivel, akit eddig nem ismert. Boldogtalannak, magányosnak és "gyökértelennek" érezte magát az utóbbi időben, ezért ez az új barátság nagyon fel tudja önt vidítani, hatására egyből szebbnek látja majd a világot. Ha tartós kapcsolatban él, kedvese zokon veheti, hogy ilyen sok időt tölt ezzel az új barátjával, de ne hagyja magát rábeszélni a kapcsolat megszakítására. Nyugtassa meg szerelmét, hogy valóban pusztán baráti viszonyról van szó, és nincs oka féltékenykedni. Erősítse meg szavait azzal, hogy a hétvégén egy romantikus vacsorára csábítja el.

Halak (február 20.-március 20.)
A héten nagyon lelkesen vág bele egy új munkába, ami komoly anyagi haszonnal járhat és a karrierjét is előmozdíthatja. Ahhoz azonban, hogy hatékonyan tudjon dolgozni, szüksége van arra, hogy a szerettei, a családja ön mellett álljon, és időnként levegyen bizonyos feladatokat az ön válláról. Erről a tényről azonban gyakran elfeledkezik, természetesnek veszi, hogy ön mellett vannak és támogatják mindenben. Ne ajándékokkal köszönje meg nekik ezt az áldozatot, az önnel töltött idő megfizethetetlen. Problémákkal küzdő barátainak is segíthet okos, kreatív tanácsaival.