Férjhez megy Jennifer Aniston

Vágólapra másolva!
Végre megkérte Jennifer Aniston amerikai színésznő kezét a szintén színész, Vince Vaughn. Aniston minél előbb szeretne férjhez menni, és az esküvőre volt anyósát, Brad Pitt édesanyját is meghívta.
Vágólapra másolva!

Vince Vaughn és Jennifer Aniston, a Szakíts, ha bírsz című romantikus komédia főszereplői a közeljövőben összeházasodnak - adta hírül több internetes portál. Vaughn Párizsban kérte meg Aniston kezét, a pletykák szerint meglehetősen romantikus körülmények között, és a színésznő természetesen azonnal igent mondott. A bennfentesek szerint a pár minél hamarabb szeretné megtartani az esküvőt, amiről mindössze annyi információt lehet csak tudni, hogy Courtney Cox, Aniston Jóbarátok-beli kolléganője lesz a menyasszony tanúja.

Aniston ráadásul mindenképpen szeretné, ha volt anyósa, a színész Brad Pitt édesanyja is ott lenne az esküvőn, Jane Pitt és Jennifer Aniston ugyanis még mindig nagyon jóban vannak, és hetente beszélnek telefonon. "Jane még mindig úgy kezeli Jennifert, mintha a lánya lenne, annak ellenére, hogy Brad egyáltalán nem örül annak, hogy ők még mindig tartják a kapcsolatot" - mondta a Digital Spy magazinnak egy magát megnevezni nem kívánó forrás. -"Jane ugyanis egyáltalán nem kíváncsi Brad új párjára, Angelina Jolie-ra. Angelináék egyszerűen nem tudják, milyen szerepet tölt majd be Brad anyja az életükben, vagy hogy milyen gyakran akarja meglátogatni az unokáját, Shiloh-t."

Aniston - akinek szóvivője nem kívánta megerősíteni az eljegyzésről szóló híreket, de nem is cáfolta őket - egy barátjának azt is elárulta, hogy mindenképpen szeretne addig várni az esküvővel, amíg "lecseng a Brad Pitt, Angelina Jolie és a gyerekeik körüli felhajtás". A pár mindenesetre gőzerővel készül az esküvőre, Aniston állítólag még arra is rávette hedonista életmódjáról híres, leendő férjét, hogy diétázzon és naponta több órát eddzen. "Jennifer mindenképpen azt szeretné, ha Vince nagyon jó formába kerülne a nagy napra, ezért teljesen átalakították az életmódjukat" - mondta egy amerikai magazinnak Aniston barátja. - "Végül is, mostanában már szokás, hogy speciális edzésprogramokat találnak ki a menyasszonyoknak, hogy minél szebbek legyenek az esküvőn. Miért ne lehetne ugyanezt a vőlegényekkel is megcsinálni?"

Jennifer Aniston és Vince Vaughn tavaly télen ismerkedtek meg, amikor a Szakíts, ha bírsz című filmet forgatták Chicagóban. Aniston 2005 novemberében, öt évig tartó házasság után vált el Brad Pitt színésztől, aki azóta Angelina Jolie Oscar-díjas színésznővel él együtt, kislányuk, Shiloh Nouvel május végén született.