Vágólapra másolva!
A Superman visszatér című filmben feltűnt fiatal színész, Brandon Routh eljegyezte a barátnőjét - erősítette meg a pletykákat Routh szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Superman visszatér című filmben a főszereplőt alakító, 27 éves Brandon Routh eljegyezte barátnőjét, a szintén színész Courtney Fordot - erősítette meg a pletykákat Routh szóvivője, Kacey Spies. A pár már három éve van együtt, és jövő ősszel szeretnének oltár elé állni, de addig is együtt szerepelnek egy, a közeljövőben bemutatásra kerülő filmben.

Routh és Ford akkor találkoztak, amikor Ford és családja épp abban az étteremben vacsorázott, ahol a későbbi Superman pincérként dolgozott. Bár azóta is együtt vannak, a Superman visszatér forgatása miatt öt hónapig távol voltak egymástól. "Minden este, amikor véget ért a forgatás, beszéltünk telefonon" - mondta egy interjúban Routh. - "Ez segített elviselni ezt az időszakot."

Kate Bosworth, aki a Superman visszatér című filmben Clark Kent szerelmét, Lois Lane-t alakította, közel sem ilyen szerencsés a szerelemben. Bár már évek óta együtt van Orlando Bloommal, A Gyűrük ura és A Karib-tenger kalózai sztárjával, a fiatal angol színész még húzódozik a házasságtól. Bár a pletykák szerint Bloom megkérte barátnője kezét, folyamatosan arról beszél, mennyire nehéz fenntartani egy kapcsolatot. "Szeretem Kate-et, de mindketten rengeteget dolgozunk, és nagyon kevés időt töltünk egymással. Ez pedig még azokat a napokat is megnehezíti, amikor együtt vagyunk" - nyilatkozta egy interjúban Bloom.