Nem lesz elnök George Clooney-ból

Vágólapra másolva!
Nem indul az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjáért George Clooney Oscar-díjas színész - annak ellenére, hogy továbbra is aktívan részt kíván venni a politikában.
Vágólapra másolva!

George Clooney Oscar-díjas amerikai színész, az Ocean's Eleven című film főszereplője egyértelműen kijelentette, hogy nem kíván harcba szállni az USA elnökségéért. "Higgyék el, ez egy nagyon rossz ötlet" - mondta Clooney az újságírók kérdésére. - "Biztos vagyok benne, hogy senki nem örülne, ha filmek helyett, a politikában vállalnék szerepet."

Clooney mindezt egy olyan rendezvényen mondta, amelyet Arnold Schwarzenegger, kaliforniai kormányzó és egykori akciósztár rendezett azért, hogy felhívja a figyelmet a szudáni helyzetre. A Darfurban történt mészárlások ellen Clooney már korábban is felszólalt, legutóbb New Yorkban az Ensz közreműködését kérte, hogy állítsák meg a vérengzést.

George Clooney - aki éppen a politikai témájú Sziriana című filmért kapott Oscar-díjat - mindig is híres volt arról, hogy határozottan áll ki a politikai elvei mellett. Az újságírókban azért merült fel a kérdés, hogy a 2008-ban tartandó elnökválasztáson talán a színész is elindul a posztért, mert Clooney egyre több rajongója visel olyan pólókat, amelyen a Clooney-ra való szavazásra bíztatnak.

"Az emberek valószínűleg csak tréfálnak azzal, hogy engem akarnak elnöknek" - mondta Clooney, majd hozzátette: - "Úgy tűnik, nem tudok továbblépni. Schwarzenegger, akivel együtt játszottam a Batman és Robinban, most kormányzó. Én viszont még mindig azt hiszem magamról, hogy én vagyok Batman."