Anna Nicole: a halál oka megvan, az apa nincs

Vágólapra másolva!
Tovább bonyolódnak Anna Nicole Smith családi ügyei. Bár végre megtalálták az okot, ami miatt meghalt a fia, Daniel, újszülött lányának apaságáért ketten is harcba szálltak.
Vágólapra másolva!

Egyre bonyolultabbá válnak Anna Nicole Smith családi ügyei: végre kiderítették az orvosok, hogy gyógyszer-túladagolás végzett az egykori Playboy-modell húszéves fiával. Azt viszont egyelőre senki nem tudja, hogy ki az apja Smith nemrég született lányának - jelen pillanatban ugyanis két jelentkező is van a szülői szerepre.

A hét elején, egy televíziós interjúban Smith ügyvédje, Howard K. Stern bevallotta, hogy ő az apja az alig néhány hete született kislánynak, akit Smith Danilynne Hope-nak nevezett el. "Én vagyok a büszke édesapja Anna Nicole lányának" - nyilatkozta Stern Larry King műsorában. - "Már régóta tart a kapcsolatunk, nagyon szeretjük egymást. Minél hamarabb szeretnénk összeházasodni, és azt tervezzük, a Bahamákon telepszünk le."

A hírekre szinte azonnal reagált Anna Nicole Smith korábbi partnere, Larry Birkhead fotós. "Nem érdekel, hogy hányan látták az interjút, én vagyok az igazi apja Anna Nicole gyerekének" - mondta Birkhead az US Weekly magazinnak. - "Amit Stern állít, az nevetséges. Bár nem vagyok meglepve, hogy ilyesmit mond egy interjúban, jellemző rá a hazudozás."

Birkhead azt is elmondta az interjúban, hogy bármikor hajlandó alávetni magát egy apasági vizsgálatnak, mert biztos az eredményben. "Danilynne az én lányom, ez biztos. Már alig várom, hogy együtt lehessek vele, és persze Anna Nicole-lal. Még mindig szeretem őt" - nyilatkozta a fotós.

Bár a legújabb botrány kirobbanása óta egyre kevesebb embert érdekel, az orvosok nyilvánosságra hozták Daniel Smith halálának okát is. A halottkémek szerint gyógyszer-túladagolás végzett Anna Nicole Smith húszéves fiával. "Daniel három különböző gyógyszert szedett, fájdalomcsillapítót és antidepresszánsokat, ezek halálos kombinációja okozta a halálát" - mondta Dr. Cyril Wecht halottkém a People magazinnak. -"Egy szerencsétlen véletlen miatt halt meg."