Liz Hurley milliós esküvőre készül

Vágólapra másolva!
Elizabeth Hurley angol színésznő a közeljövőben feleségül megy indiai származású üzletember barátjához, Arun Najarhoz: az esküvő egy hétig tart majd, és több helyszínen is örök hűséget esküszik egymásnak a pár.
Vágólapra másolva!

Elizabeth Hurley angol színésznő a közeljövőben férjhez megy, és már az esküvő minden részletét pontosan kidolgozta - adta hírül a Daily Mail. A Bájkeverő című film 41 éves főszereplőnője néhány héten belül összeköti az életét Arun Najar indiai származású üzletemberrel. Az esküvőt ráadásul két helyszínen - Nagy-Britanniában és Indiában - is megtartják.

Az esküvő időpontját már többször is elhalasztották - a legújabb pletykák szerint csak jövő tavasszal kerül sor a ceremóniára, méghozzá azért mert Hurley egyik újsággal sem tudott megegyezni abban, hogy tudósítsanak a nagy eseményről. A színésznő közel kétmillió fontot kér azért, hogy exkluzív jogokat biztosítson az újságíróknak az esküvő minden pillanatának megörökítésére.

Ráadásul Hurley minél előbb szeretne egy gyereket, ezért is sürgős neki az esküvő. "Liz elkeseredetten próbálkozik azzal, hogy teherbe essen, de már túl van a negyvenen, és retteg attól, hogy kicsúszik az időből" - mondta a lapnak a színésznő egyik közeli ismerőse. - "Azt szeretné, ha minden tökéletes lenne Arunnal, mert őrülten szeretik egymást. Ezért szeretne előbb esküvőt, és csak utána gyereket."

Elizabeth Hurley terveiben kettős esküvő szerepel: az elsőt (amely négy napig tartana) egy elegáns angol kastélyban tartják majd, nem messze a színésznő gloucestershire-i otthonától. "Liz igazi angol úrhölgyként látja magát, és az esküvője is ehhez igazodik: nagyon elegáns és kifinomult lesz, élőzenével, golfozó és vadászgató vendégekkel" - árulta el Hurley barátnője. - "Liz legalább egy tucat ruhát választott már magának, az ékszereit pedig az egyik legnevesebb cég szállítja. Már azt is tudja, hogy a fő ceremónián egy Versace tervezte ruhában áll majd az oltár elé."

Az esküvőt megismétlik Indiában is, egy 18. századi kastélyból kialakított hotelben, amit már teljes egészében lefoglalt a színésznő és milliárdos barátja. A tervek szerint Elizabeth egy különleges selyemszárit visel majd, és az egész testét ékszerekkel díszítik. A vőlegény, Arun Najar egy maharadzsához méltó öltözékben, fehér lovon, elefántokkal kísérve megy majd a színésznőért.

Az igen látványos és drága esküvőre olyan hírességeket hívtak meg, mint Sir Elton John angol zenész, Victoria Beckham énekesnő, Donatella Versace divattervezőnő, és Hugh Grant színész - akivel Elizabeth Hurley közel tizenhárom évig élet együtt.