Vágólapra másolva!
Hét évig tartó házasság és két gyerek után válik Reese Witherspoon Oscar-díjas színésznő és férje, Ryan Phillippe amerikai színész.
Vágólapra másolva!

"Szomorúan jelentem be, hogy hét évig tartó házasság után Ryan Phillippe és Reese Witherspoon úgy döntöttek, hogy hivatalosan is elválnak" - közölte a két színész szóvivője egy hétfőn nyilvánosságra hozott sajtónyilatkozatban. - "Ryan és Reese természetesen továbbra is közel maradnak egymáshoz, hiszen összeköti őket a család. Szeretnék mindenkit megkérni arra, hogy tartsa tiszteletben Ryan és Reese magánéletét."

Azt egyelőre senki nem tudja, mi vezettett a váláshoz, hiszen a két színész látszólag tökéletes kapcsolatban élt: mindketten fiatalok, sikeresek, és gyönyörű gyerekeik vannak. Bennfentesek azonban tudni vélik, hogy "az apró, mindennapi problémák összeadódtak náluk". Ráadásul mindketten nyíltan beszéltek arról, hogy gondok vannak az életükben, és tanácsadásra járnak.

"Ennyi év után még mindig rejtély előttem a házasság" - nyilatkozta Witherspoon 2004-ben az InStyle magazinnak. -"Csodálom azokat a párokat, akik hosszú ideje együtt vanank, és én is ilyen szeretnék lenni. De szinte még gyerekek voltunk, amikor összeházasodtunk, és időközben rengeteget változtunk mindketten. Ehhez pedig igazodnunk kell."

"Rendszeresen járunk párterápiára" - mondta három éve Philippe egy interjúban. - "Az lenne a legnagyobb hiba, ha nem tennénk, és hagynánk tönkremenni a kapcsolatunkat azért, mert túlságosan lusták vagyunk ahhoz, hogy tegyünk valamit."

A harmincéves Witherspoon és a 32 éves Philippe egy születésnapi partin találkoztak 1997-ben. Két évvel később együtt szerepeltek a Kegyetlen játékok című filmben, és akkor döntöttek úgy, hogy összeházasodnak. Két gyermekük van, a hétéves Ava és a hároméves Deacon.