George Clooney a legszexisebb pasi

Vágólapra másolva!
Másodszorra nyerte el a "legszexisebb élő férfi" címét George Clooney, Oscar-díjas amerikai színész. Ez előtte csak Brad Pittnek sikerült.
Vágólapra másolva!

Második alkalommal nyerte el Geroge Clooney amerikai színész, a Sziriana című film főszereplője a "Legszexisebb élő férfi" címet az egyik legnagyobb amerikai társasági magazin, a People szavazásán.

"Brad Pitt nagyon el lesz keseredve" - mondta tréfálkozva Clooney a magazinnak adott interjújában. - "Eddig ugyanis ő volt az egyetlen, aki kétszer is elnyerte a nők tetszését, és kétszer is a legszexisebbnek választották. Mostantól viszont én is büszkélkedhetek ezzel a címmel, nemcsak ő egyedül."

A 45 éves színész azt is elmondta az interjúban, hogy párválasztásnál számára egyáltalán nem elsődleges a vonzó külső. "Lehet, hogy közhelyként hangzik, de szerintem a humor a legfontosabb egy nőben, nem pedig az, ahogyan kinéz" - nyilatkozta Clooney. - "Lehet, hogy 21 éves koromban nem ez volt a sorrend, de azóta eltelt jó néhány év. Rájöttem, hogy a saját életemet is csak úgy tudom elviselni, ha megtanulok nevetni a dolgokon, egyébként már régen beleőrültem volna."

Az idén előkelő "helyezést" ért még el Patrick Dempsey, a Grace klinika című sorozat dokija; Ashton Kutcher, Taye Diggs, Jake Gyllenhaal és Leonardo Dicaprio is.

A legszexisebb élő férfi címét korábban olyan szívtiprók kapták már meg, mint Matthew McConaughey, a Szahara című film főszereplője; Jude Law angol színész; Johhny Depp, a Karib-tenger kalózai című film főszereplője; Richard Gere amerikai színész; Denzel Washington és Pierce Brosnan. Az első James Bond, Sean Connery skót színész 59 évesen nyerte el a megtisztelő címet.