Eltűnt érzelmek nyomában

Vágólapra másolva!
Vannak szerelmek, amelyek kiállják az idő próbáját - attól függetlenül is akár, hogy férfi és nő egy ideig külön utakon jár. De mi van akkor, ha pár év eltelte után újra találkoznak, és míg az egyikben felébrednek a régi érzések, a másik csupán baráti szeretettel tud gondolni rá? A Facér Csajszi válaszol.
Vágólapra másolva!

Kedves Facér Csajszi!

Egy húsz éves fiú fordul hozzád tanácsért. A történetem két éve kezdődött: megismerkedtem egy nagyon aranyos lánnyal fél évig együtt jártunk és nagyon megszerettem - de ezt nem igazán mutattam ki. Telt-múlt az idő, és egyszer csak, egyik nap azt mondta, hogy ő már nem akar már velem lenni, úgyhogy szakítottunk.

Azóta eltelt három év, úgy-ahogy sikerült elfeletenem, mert egy másik városba költözött. Volt közben jópár kapcsolatom de senkit nem szerettem úgy, mint őt. Mostanában gyakaran hazajár, sokat beszélgetünk, de ő már mondta, hogy nem akar barátságnál többet.

Neki is volt egy kapcsolata - elmondása szerint egy szemét pasival, akiben nagyon csalódott.

Nem tudom hogy mit tegyek!
Mondjam el neki, hogy még mindig szeretem? Vagy ne közeledjek hozzá??
Nekem tudom, hogy nem elég a barátság, mert szeretemMit tegyek?? Fő az őszinteség??
Vajon ebből lesz még valaha valami??

Üdvözlettel:

P.Z.

Kedves P.Z.!

Fiatal vagy és szerelmes! Tedd fel őszintén a kérdést magadnak: ha én azt mondom, hogy ne közeledj a lányhoz, mert ő csak barátod akar lenni, és légy csak a barátja, te tényleg megfogadod és nem teszel lépéseket, hogy az érzéseidet kimutasd? Leginkább az árul el téged, hogy megpróbálsz megfelelni annak, hogy ő csak a barátod akar lenni, tehát megpróbálsz megfelelni neki .

De! Nem kell feltétlenül teljesen aszerint viselkedni, ahogy egy lány kéri!

Sőt! Ezt azért írom, mert mi csajok hajlamosak vagyunk arra, hogy valamit szeretnénk de nem biztos, hogy azt mondjuk ki, és úgy mondjuk ki, ahogy szeretnénk. Remélem, nem zavarlak össze teljesen. Tudom, egy pasinak azért is furcsa ez, mert többnyire ha egy lány elmondja, mit szeretne, sokszor tele van célozgatással, vagy épp pont az ellenkezője igaz.

Fontos! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a lány azt várja tőled, hogy ostromold, azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy ne barátként akarj neki megfelelni, mert azzal becsapod őt is és magadat is, hiszen te nem a barátja szeretnél lenni. Most ismétlem magam, tudom, de hiába mondanám én vagy bárki, hogy ne közeledj hozzá, mint férfi, ezt nagyon nehéz lenne megparancsolnod magadnak és biztos, hogy próbálkozni is fogsz. Próbálkozhatsz is, de ne vidd túlzásba, mert lehet, hogy azzal elijeszted magadtól.

Viszont: valamiért ő is keresi a társaságodat, igaz? Valamiért szereti veled tölteni az idejét, beszélgetni veled.

Többféle variáció is előfordulhat még.

Egyelőre ő sem tudja mit akar, fiatalok vagytok és keresitek az utat, hogy boldoguljatok. Ismerkedtek emberekkel az élet eseményeivel és sok-sok válaszút elé kerültök még. Nem lehet kizárni azt sem, hogy ő is táplál, nem csupán baráti érzelmeket irántad, de ő sem ismeri ezeket pontosan.

Ne feledd el, hogy most épp túl van egy kapcsolaton, ami nagyon megviselte, ezért most gondolni sem tud a szerelemre. Ennek most nem te vagy az alanya, csak épp abba az időszakba csöppentél most, amikor nem igényli a szoros együttlétet valakivel. Lehet, hogy amikor kiheveri ezt a kapcsolatot épp ott leszel te is és újra fellángol benne is az érzelem. De lehet, hogy te leszel a társ, az a barát, aki mellett megnyugszik és el tudja feledni ezt a régi barátot.

És az is lehet, hogy egy teljesen más fordulat következik.

Ne akarj most hirtelen választ kapni és válaszút elé állítani őt, hagyd megérni a dolgokat, jönni fognak a válaszok.

Csókol:

a Facér Csajszi