Káposztás krumplileves

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György az elkövetkező napokban finomabbnál finomabb levesek receptjeit ismerteti.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
Fél fej kisebb káposzta, 10 dkg kolozsvári szalonna, 4 szem burgonya, 1 pohár tejföl, 1 fej vöröshagyma, 1 kávéskanál majoránna, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál liszt, 1 csipetnyi őrölt köménymag, só, darált bors, 1 db zöldségleveskocka

Elkészítése:
Forrósítsuk fel egy lábasban az olívaolajat, tegyük bele az összekockázott kolozsvári szalonnát, és pirítsuk pár percig.

Utána adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és az őrölt köménymagot. Pároljuk, míg a hagyma üveges nem lesz, majd szórjuk rá a lisztet.

Keverjük jól el, majd öntsük fel két liter vízzel. Tegyük bele a nagyobb kockákra felvágott káposztát és a felkockázott burgonyát.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ízesítsük majorannával, sóval, kevés darált borssal, és a zöldségleveskockát is dobjuk a vízbe. Főzzük legalább tíz percig, majd öntsük hozzá a hideg vízzel simára elkevert tejfölt.

Forraljunk rajta még egyet, majd forrón tálaljuk leveses tálkákba.
Elkészíthetjük füstölt kolbásszal, sonkával, vagy akár virslivel is.