Angelina Jolie először vallott kapcsolatáról

Vágólapra másolva!
Megtörte a csendet Angelina Jolie. Egy interjúban őszintén elmesélte, hogyan szerettek egymásba Brad Pitt-tel, melyik volt a döntő pillanat a kapcsolatukban - sőt, még azt is, szívesen találkozna Jennifer Anistonnal.
Vágólapra másolva!

Több, mint egy évig tartó kapcsolat és egy közös gyerek után Angelina Jolie és Brad Pitt végre "hivatalosan" is elismerte a kapcsolatát: kéz a kézben jelentek meg Jolie legújabb filmjének, a Good Shepherd című kémmozinak a bemutatóján.

Jolie ráadásul egy interjúban a kapcsolatuk legintimebb részleteiről is beszélt. Az Oscar-díjas színésznő a januári Vouge magazinban elmesélte, hogyan szerettek egymásba Pitt-tel.

"Soha nem akartam tönkretenni Brad és Jennifer Aniston házasságát" - mondta Jolie az interjúban. "Amikor forgatni kezdtük a Mr. és Mrs. Smith című filmet, nem tudtam, hogy hányadán áll az életében. De abban biztos voltam, hogy a legjobb barátjával van együtt, valakivel, akit tisztel és szeret. Azt hiszem, mi voltunk az a két ember, aki a világon legkevésbé akart magának egy kapcsolatot. Én legalábbis elég jól elvoltam, mint egyedülálló anya."

"Hamarosan azonban nagyon szoros kötelék alakult ki köztem és Brad között" - folytatta Angelina Jolie. "Eltelt pár hónap, és minden reggel alig vártam, hogy dolgozni indulhassak, csak hogy végre újra lássam Bradet. Bármilyen jelenetet is forgattunk együtt, nagyon jól éreztük magunkat. Igazi párrá kovácsolódtunk össze."

A színésznő azt is elmondta, hogy a pletykákkal ellentétben csak a forgatás legvégén döbbentek rá arra, hogy jóval több van közöttük puszta barátságnál. "Nagyon, nagyon jó barátok maradtunk, és a szerelmünk sokáig plátói maradt. Nem volt annyira izgalmas, mint ahogyan az emberek elképzelik. Rengeteget beszélgettünk, elmondtuk egymásnak, hogy mit szeretnénk az élettől. És kiderült, hogy nagyon hasonló dolgokra vágyunk" - árulta el Jolie. "Egészen addig nem történt közöttünk semmi, amíg Brad és Jennifer nem szakítottak. Azután pedig úgy alakult az életünk, ahogy. Mindketten tudtunk, hogy egymással akarunk lenni."

Angelina Jolie szerint az örökbefogadott fia, a most ötéves Maddox volt az, akinek a hatására a pár végleg amellett döntött, hogy együtt maradnak. "Egy nap, Maddox minden előzmény nélkül azt mondta Bradnek, hogy apu. Elképesztő volt. Ültünk egy hotelszoba padlóján, és kisautókkal játszottunk. Nem is mondtunk semmit, csak egymásra néztünk" - mondta az interjúban a most 31 éves színésznő.

Jolie azt is elmondta az interjúban, hogy kész találkozni Brad Pitt volt feleségével, Jennifer Anistonnal. "Nagyon szívesen ülnék le beszélgetni vele, de ez az ő döntése. Ha szeretne velem találkozni, akkor én nem utasítanám el" - mondta a Tomb Raider című film főszereplőnője a Vouge magazinnak.