Vágólapra másolva!
Tetemesebb korkülönbség esetén nem biztos, hogy a nőnél fiatalabb pasi csak fél megtenni az első lépést - lehet, hogy ő csak a "nővérét" látja a lányban. Olvasói levélre válaszol a Facér Pasi. 
Vágólapra másolva!

Kedves Facér Pasi!

28 éves csajszi vagyok. Négy évvel ezelőtt a chaten megismerkedtem egy akkor 16 éves sráccal. Sokat beszélgettünk, sajnos elég messze, 500km-re lakik tőlem, ami a személyes találkozást eléggé megnehezítette.

Tavaly mégis sikerült összehozzuk egy személyes találkozást, ami nagyon jól sikerült. Onnantól kezdve még többet beszéltünk. Naponta telefon, sms, e-mail, minden lehetséges kommunikációs formával próbáltuk és próbáljuk fenntartani a kapcsolatot.

Először ő jött hozzám, azután én mentem hozzá, és nyáron sikerült két hetet kettesben töltenünk, amikor elutaztunk a tengerhez. Minden olyan szépen és jól alakul.

Mindenki azt hiszi rólunk, hogy egy pár vagyunk - közben pedig nem is tudom...

Év elején közölte, hogy szeret, és hogy ha tavasszal megyek hozzá, akkor majd a személyes találkozón eldöntjük, hogy mi is lesz. Mondanom se kell, hogy nem történt semmi. Gondoltam azért, mert ott voltak a szülei is. Pedig a szülei is elfogadtak, olyannyira, hogy most megint meghívtak a szüleimmel együtt magukhoz.

Reménykedtem, hogy majd nyáron, kettesben... mondanom se kell, hogy akkor se történt semmi, pedig volt ott minden...bulizás, iszogatás. Lett volna rá lehetőség. Egyik este éreztem is valamit, megfogta a kezem és cirógattuk egymást, olyan igazi bizsergés volt a levegőben!

Most akkor tényleg csak a "tesójának" tekint? Vagy tényleg szeretne valamit, de nem meri megtenni az első lépést? Ez a nyolc év korkülönbség ennyire sokat számítana?

Előre is köszönöm a válaszod.

Szia

Nővérke

Drága Nővérke!

Szép kis történet, amit leírtál, de hirtelen nem is tudom, mit mondjak neked az egészre.

Mondhatnám azt is, hogy lehet, neked kellene megmutatnod, mit is kell csinálni ebben a helyzetben - mégiscsak te vagy az idősebb -, és meglehet ez lenne a logikus ilyenkor. De talán nem kellene ilyeneket tanácsolnom, hiszen jobb lenne, ha nem külső tanácsok után mennél, és azt tennéd, amit az élet hoz.

Mindent összevetve nem szoktam azt mondani, hogy gáz egy tetemesebb korkülönbség, de azért megjegyzem, egy 16 vagy 20 éves fiú azért még nagyon másképp gondolkodik, mint egy 24 vagy éppen 28 éves lány. Ha egy 28 éves fiú ismerkedne meg egy 16 éves lánnyal, az első dolgom lenne, hogy lebeszéljem, mert valahogy ott nem érzem az egyensúlyt, és mi tagadás, nálatok sem érzem, hogy meglenne a harmónia...

A fiúk mindig is később értek, így ha ezt a történetet olvasom, ebben az esetben is ezt látom magam előtt. Ennek a fiúnak problémái vannak a kapcsolatotokon belül, amit ő nem dolgozhat fel egyedül.

Nem adok tanácsot!

Próbáld megoldani magadtól és írd meg mi lett a vége...

Csókol a Facér Pasi!