Angelina Jolie csak jogtisztán adoptál

Vágólapra másolva!
Angelina Jolie, Madonna helyében, nem vállalta volna a sok hercehurcát, és nem fogadott volna örökbe kisgyereket Malawiból - nyilatkozta egy francia hetilapnak az amerikai színésznő.
Vágólapra másolva!

Angelina Jolie szerint felháborító, hogy Madonnát mennyi támadás érte a malawi kisfiú, David Banda adoptálása miatt.

"Bár Madonna tudta, hogy Malawiban nincs rendes jogi szabályozás az örökbefogadásról, mégis vállalta a kockázatot. Ami engem illet, én csak tiszta jogi háttérrel adoptálok - tette hozzá Jolie a Gala című francia társasági magazinnak adott interjújában.

A színésznő és élettársa, Brad Pitt három gyereket nevel: Maddoxot Kambodzsából fogadták örökbe, Zaharát Etiópiából, saját kislányuk, Shiloh pedig tavaly született.

Madonna és filmrendező férje, Guy Ritchie szintén három gyermeknek viseli gondját, két sajátjuk, Lourdes és Rocco mellett londoni otthonukban él David Banda, az egyéves malawi kisfiú, akit októberben vettek magukhoz, feltételesen .

A támadások azért érték Madonnát, mert emberjogi csoportok szerint a malawi kormány leegyszerűsítette a jogi procedúrát, hogy meggyorsítsa az örökbefogadást, de a malawi adoptálási törvény amúgy is tisztázásra szorul

Bírói határozat szerint emberjogi csoportok is felügyelhetik az örökbefogadás folyamatát, amelynek az egyik fő része, hogy Madonna egyelőre csak 18 hónapos próbaidővel és szakértői felügyelettel nevelheti a gyermeket, s csak utána születhet döntés Malawiban az adoptáció véglegesítéséről.

Ám a popdívának nincs miért aggódnia: legutóbb megelégedését fejezte ki a malawi kormány, a kis David helyzetét, és Madonna anyai kvalitásait illetően.

Forrás: MTI