Vágólapra másolva!
Ha egy pasi nem akar megnyílni a kedvese előtt, nem érdemes a végtelenségig próbálkozni. A Facér Pasi szerint inkább keressünk egy olyan partnert, aki képes őszintének lenni velünk.
Vágólapra másolva!


Szia Zorro - vagy maradjunk a Facér Pasinál?

Ama bizonyos kivételes korosztályhoz tartozom, akik ritkán írnak neked, hiszen 39 éves vagyok. De már nem tudom, mit tegyek, de az is lehet, hogy csak én lihegem túl a dolgokat.

18 évnyi házasság után válunk a férjemmel, amivel már megbékéltem, nem is ez a gondom. A problémám az új kapcsolatom, ami öt hónapja tart az első napoktól együtt is élünk. A barátom három évvel fiatalabb nálam, de nem hiszem, hogy ez nagyon számítana. Kedves, aranyos pasi, a bibi "csak" annyi, hogy iszonyatosan zárkózott, kemény dió, nehezen nyílik meg, magáról csak jópofa történeteket mesél, de mélyebben nem hajlandó beszélgetni.

Mindig azt mondja: neki nincsenek gondolatai, ami persze nem igaz, mert látom mikor "pörög ezerrel" az agya. Tudom, hogy csalódott már az életben, de könyörgöm, más nő szemétsége miatt miért én szenvedjek? Egyébként próbálok vele nagyon nyitott lenni, az én életem szinte nyitott könyv előtte.

Ha kérdezgetem a múltról, nagyon ügyesen tereli el a szót. Amellett pedig látom, hogy ha mondok neki valamit, ami nekem nem tetszik a kapcsolatunkban, akkor próbál annak megfelelően viselkedni, szeret is, ezt el is mondja és érezteti is velem.

De azért hiányoznak a nagy őszinte beszélgetések, és fogalmam sincs, hogyan vegyem rá erre. Legyek türelmes és várjak? De meddig? Ráadásul azt veszem észre, hogy én, a "csicseri borsó" is kezdek bezárkózni mellette. Attól félek, hogy szép lassan, de biztosan elsorvad a kapcsolatunk. Bár én nem az a típus vagyok, aki könnyen feladja a dolgokat, de most elfogytak az ötleteim. Ha esetleg van valami jó módszered a dió feltörésére kérlek írd meg.

Köszönöm!

Szia
Judit

Drága Judit!

Úgy veszem észre, hogy te, mint borsó, nem a héjadat találtad meg. Bár meglehetősen röhejes indok lenne, ha az esetleges szakításotok indokaként a nagy beszélgetések hiányát mondanád, bár valószínűleg ennél nagyobb butaságért is szakítottak már a világban.

Ha jobban megnézzünk, ez nem is akkora butaság. Főleg, ha kicsit messzebbre tekintünk a jövőben, amelyben te már egy legalább annyira unalmas nő vagy, mint a partnered, és így halálra untan várjátok nap, mint nap a munkaidő kezdetét, ahol végre esély van, hogy érdekes emberekkel is összefusson az ember.

Van benned lendület és életkedv ahhoz, hogy új kapcsolat után nézz, és én azt tanácsolom, olyan partnert keress magadnak, akivel jól érzed magad!

Ha azonban kitartasz a pasid mellett, légy türelmes és várd ki, amíg végre megnyílik. Olyan nincs, hogy valaki örökre bezárkózzon. Te azonban egyáltalán ne idomulj hozzá. Tessék mozgalmassá tenni a saját és az ő életét is. Cél a kizökkentés!

Csókol a Facér Pasi