Kate Bosworth gömbölyödik

Vágólapra másolva!
Kezdi visszanyerni egészséges alakját Kate Bosworth, aki korábban rettenetesen lefogyott. A színésznő szerint az édesanyjának és a házi kosztnak köszönheti, hogy hízni kezdett.
Vágólapra másolva!

Kate Bosworth brit színésznő, a Superman visszatér című film főszereplőnője kezdi visszanyerni régi, egészséges alakját - hazaköltözött az édesanyjához, aki nagyon odafigyel arra, hogy a lánya rendesen egyen.

"Kate édesanyja, Patricia nagyon kétségbeesett, amikor látta, hogy mennyire lefogyott a lánya" - árulta el a színésznő egyik barátja a Look magazinnak. "Volt egy időszak, amikor Kate szinte semmit nem evett, és folyamatosan dohányzott. Minden újság azzal volt tele, milyen vékony."

Bosworth édesanyja úgy döntött, mindent megtesz azért, hogy a lánya újra egészséges legyen és senki ne vádolhassa azzal, hogy étkezési zavarokkal küzd: megígértette Kate-tel, hogy a következő hat hónapban legalább 5-6 kilót hízik majd, s ehhez a legjobb segítségnek a házi kosztot tartotta.

"Kate rengeteget fogyott azóta, hogy szakított a barátjával, Orlando Bloommal. De ezt nem akarta bevallani, inkább azt mondta az édesanyjának, hogy egy kicsit beteg, de mindent kézben tart" - mondta a színésznő ismerőse a Look magazinnak. "Patricia végül úgy döntött, kirángatja őt a megszokott környezetéből. Mostanában rengeteg időt töltenek együtt, és Kate végre rendesen eszik és egyáltalán nem koplal, hiszen a mamája a kedvenc ételeivel kényezteti."