Vágólapra másolva!
Különleges csapokat szereltek fel a környezetvédelemre érzékeny hipermarketek több európai országban. Az új rendszer segítségével a vevők otthonról hozott flakonokba tölthetnek maguknak mosó-, öblítő- és mosogatószert.
Vágólapra másolva!

Több észak-európai ország, majd Németország, a legutóbb pedig Olaszország több hipermarket-hálózata is csatlakozott ahhoz a környezetbarát kezdeményezéshez, amelynek keretében az áruházakba olyan készülékeket szerelnek fel, amelyekből a vásárlók, otthonról hozott flakonjaikba maguk csapolhatják a háztartáshoz szükséges tisztítószereket.

A vételezés pofonegyszerű: a vevő csak legelső alkalommal veszi meg a mosószeres flakont, majd a következő bevásárlásnál az időközben kiürült flakonnal érkezik az áruházba, amelyet saját kezűleg tölthet meg újra, a kívánt mennyiségű és márkájú mosószerrel, mosogatószerrel, padlóápolóval vagy öblítővel.

A torinói Ecologos környezetvédelmi szervezet által integrált rendszer több szempontból is dícséretes és hasznos.

Egyrészt így jóval kevesebb - éves szinten tonnákban mérhető - papír- és műanyaghulladék kerül a szemétbe .

Másrészt ha a fogyasztó többször használ fel egy "üveget", az áruház rengeteg helyet nyer azzal, hogy a mosószert néhány nagyobb tartályban tárolja, ahelyett hogy végtelen polcokon helyezné el a jóval kisebb kiszerelésben.

És végül, de nem utolsósorban, a vevő megtakarítása sem elhanyagolható: az árak akár 40 százalékát is le lehet faragni a csomagolóanyagok kiiktatásával.

Nicola De Ruggiero, a Piemont tartomány környezetvédelmi előadója szerint Olaszországban eddig nem volt megszokott, hogy neves üzletláncok és híres márkák fejest ugrottak volna hasonló kísérleti kezdeményezésekbe. A döntésben végül az játszott szerepet, hogy a rendszer már több európai országban is sikeresen működik.

Mivel a csomagolóanyagok és a göngyölegek kezelése a boltoknak is többletköltséget jelent, várhatóan több üzlet is szívesen csatlakozik majd a környezetkímélő rendszerhez. A fogyasztói árak pedig várhatóan szintén csökkennek majd. A csomagolások sokszor többrétegűek, túlságosan nagyok, s nincs más céljuk, mint a vevőcsalogatás, illetve termék számos előnyének bemutatása, miközben a szemétbe dobva súlyosan terhelik a környezetet. Rendkívül hasznos a szelektív hulladékgyűjtés és a műanyaghulladék újrahasznosítása is, de még jobb, ha a fölösleges csomagolást eleve nem forgalmazzák és nem vetetik meg kötelezően a vevővel.

A csapolható mosószer bevezetést reklámkampány előzte meg, és Torinóban ügyeltek rá, hogy a kampány is "zöld" legyen. Biciklis szendvicsemberek hívták fel a figyelmet városszerte az új, ökologikus vásárlási lehetőségre. A vevőknek ezek után már csak arra kell ügyelniük, hogy a legközelebbi nagybevásárlásnál ne felejtsék otthon a használt flakont.

S ki tudja, hamarosan talán samponok, folyékony szappanok flakonjai s a fogkrémek tubusai is újratölthetők lesznek.

lzs