Spenóttal töltött burgonyák

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György ma egy gyors és egyszerű étel receptjét ismerteti - igazi vacsorának való a töltött burgonya!
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
4 db nagyméretű burgonya, 2 evőkanál margarin, 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál vaj, 4 dl tej, 20 dkg leforrázott spenótlevél, 10 dkg paprikás szalámi, 2 tojás sárgája, 15 dkg trappista sajt, só, őrölt bors, kevés őrölt szerecsendió

Elkészítése:
A burgonyákat folyóvíz alá tartva, szivaccsal dörzsöljük át jól (meghámozni nem szükséges), majd tegyük egy sütőlapra és meleg sütőben 140 fokon süssük egy órán keresztül.

Egy kisebb lábasban forrósítsuk fel a margarint, szórjuk bele a lisztet, és állandóan kevergetve öntsük hozzá az előzőleg felforralt, még meleg tejet is.

Addig forraljuk, még sűrűbb mártás állagú nem lesz. Tegyük bele a kis kockára felvágott paprikás szalámit, ízesítsük sóval, kevés őrölt borssal és őrölt szerecsendióval. Ha kissé kihűlt, keverjük bele a tojások sárgáját, és a csíkokra felvágott spenótlevelet is.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


A megsütött burgonyákat vágjuk hosszában kétfelé, közepét teáskanál segítségével vájjuk ki. Tegyük egy vajjal kikent, nagyobb tűzálló tálba a burgonyákat, majd csorgassuk meg a közepét olvasztott vajjal.

Töltsük meg a szalámis-spenótos keverékkel, reszeljük a tetejére a sajtot. Előmelegített sütőben 160 fokon süssük 30-35 percig, míg a teteje pirosra sül.

Ropogós salátalevelekkel tálaljuk.