Még nem akarok apa lenni!

Vágólapra másolva!
Ha egy fiatal férfi még nem érzi magát elég érettnek az apaságra, nem érdemes engednie a kedvese kérlelésének: hiszen ha gyereket vállalnak, már nem csak saját magáért lesz felelős, hanem a családjáért is. Olvasói levélre válaszol a Facér Csajszi.
Vágólapra másolva!

Szia Facér Csajszi!

Már három éve van egy kapcsolatom egy nálam 12 évvel idősebb lánnyal, én 25 vagyok, ő most lesz 38. Egyáltalán nem látszik rajtunk a korkülönbség, viszont engem mindig is zavart. Nagyon szeretjük egymást, de mégsem tud beteljesülni a kapcsolatunk, mert ő már családot akar, én pedig még élni szeretnék.

Persze vele szeretnék élni, de egyelőre gyerek nélkül. Sajnos benne már nagyon ketyeg az a bizonyos biológiai óra, így a gyerek téma mindig veszekedést vált ki. Már többször is szakítottunk emiatt.

Én még nem érzem, hogy kész lennék az apaságra, viszont őt sem tudom elengedni. Nagyon szeretem, nem akarom hitegetni, hogy majd 1-2 év múlva szeretnék már gyereket...

Patthelyzetbe került a kapcsolatunk, annak ellenére, hogy szeretjük egymást.

Megbeszélni már nem tudjuk a dolgot, már többször próbáltuk, vagy feltétel nélkül családot alapítok vele, vagy el kell hagynom, hogy találjon egy másik férfit, aki kész gyereket vállalni vele... Ha mellette döntök, nem tudom, később "visszaüt-e" az életemben, a lelkemben, hogy úgy vállaltam gyereket, családot, hogy még nem akartam...

Szerinted mit kellene tennem?
Köszönöm
Tibi


Kedves Tibi!

Olyan egyszerű: ha igazán és önzetlenül szereted, el kell engedned.

Lehet, hogy nem látszik rajtatok a korkülönbség, de egy kapcsolat nem csupán a külsőről szól; nem mások helyett és másoknak éled az életed.

Nem vitatom, minden bizonnyal sok boldog percet tölthettek együtt, de mégsem tudjátok megadni egymásnak, amire a másik vágyik. Ezért nem tud beteljesülni a kapcsolatotok.

Ő egy 38 éves nő, aki családra, gyermekre és biztonságos otthonra vágyik. Ketyeg a biológiai órája, minél előbb be kell vállalnia a gyermeket, ráadásul a gyereket majd fel is kell nevelnie, nem elég megszülni. Te egy szárnyait bontogató srác vagy, még függetlenségre, egy kis gondtalanságra vágysz. Sokkal nagyobb igényed van még szabadidőre, barátokra, kötetlen hétvégékre és pihenésre. Ki kell ezeket élvezned és meg kell élned, és nem kérdés, hogy szükséged van-e erre, hisz te magad is írtad.

Ezt nem fogjátok tudni megbeszélni, nem tudjátok egymást megérteni, és sajnos nem tudjátok ezt a helyzetet megoldani. Te nem vágysz még gyermekre, de bevállalnád, hátha a lányt elveszítheted. De abban sem vagy biztos, hogy ezt vállald érte. Kihagynád a fiatalságodat, amire még vágysz? Lemondanál a lehetőségekről?

Ez nem az a kompromisszum, amit nyugodt lélekkel felvállalhatsz.

Nem is folytatom tovább. Hisz itt már nem csak rólatok van szó, hanem egy újabb ember életéről.

Azt kérded, visszaüt-e az életedben a mostani döntésed?
Igen, biztosan.

Minden egyes döntésnek hatása van az életedre, további éveidre. Egy gyermek pedig nem egy garanciális áru, vagy egy tovább eladható használati cikk.

Leírtad, hogy nem akarsz még gyermeket. Akkor szigorúan tilos bevállalni, mert nem csak a lányt csapod be, hanem egy másik embert is, akinek az apja leszel. Családot alapítani nagy felelősség. Ha bárki azzal vádol meg, hogy önző vagy, akkor most van itt az ideje 25 évesen, hogy egy kicsit magadra gondolj és önző légy! Hogy utána higgadtan, nyugodtan élhess a családoddal. Van egy ilyen korszaka az embernek, és ennek engednie kell.

Tudom, hogy kegyetlenül és talán szívtelenül hangzik, amit leírtam. Sokkal kegyetlenebb lenne azonban, ha pár év múlva kiderülne, hogy mégsem erre vágytál, és akkor vallod be őszintén, hogy csak a lány miatt vállaltad be. Harmincon túl már nem nyugtatgatnálak, de most még nem csodálkozom, ha másra vágysz.

Igaz, ritkább, hogy a férfiak nyaggatják párjukat, hogy mielőbb szeretnének egy vagy több gyermeket. Mégis meggyőződésem, hogy te is biztosabb leszel magadban, amikor bevállalhatod, hogy családapává válhass.

Csókol,
A Facér Csajszi