Mézes sárgarépaleves

Vágólapra másolva!
Ebben az ízletes levesben a méz és a fahéj kiemeli a sárgarépa édeskés ízét, a bors és a gyömbér pedig igazán pikánssá varázsolja az elkészült fogást.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
70 dkg sárgarépa, 1 diónyi friss gyömbér, 3 evőkanál méz, 1 evőkanál vaj, 1 egész fahéjrúd, 1 db zöldségleves kocka, kevés darált bors, só

Elkészítése:
Reszeljük le a sárgarépát finomra a káposztareszelőn egy nagyobb tálba, reszeljük hozzá a gyömbért is, majd csorgassuk rá a mézet és tegyük a hűtőbe egy éjszakára.

Ha csípősebben szeretnénk elkészíteni a levest, tehetünk hozzá kicsivel több gyömbért.

Másnap tegyük a vajat egy fazékba, forrósítsuk fel, majd adjuk hozzá a mézes reszelt sárgarépát. Fűszerezzük a fahéjjal, a leveskockával, kevés darált borssal és ízesítsük sóval.

Lefedve közepes lángon pároljuk 5-6 percig, majd öntsük fel vízzel, úgy hogy bőven ellepje.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Főzzük még 15 percen keresztül, majd vegyük ki belőle a fahéjrudat, és kézi mixerrel pürésítsük. Ha egészen simára, krémesre szeretnénk a levesünket készíteni, akkor finomlyukú szitán passzírozzuk át.

Forrón tálaljuk csészékbe vagy leveses tányérokba. Pirítóst kínálhatunk mellé.