Megegyezett Britney és Kevin

Vágólapra másolva!
Sikerült megegyeznie a válás részleteiről Britney Spears amerikai éneknőnek, és férjének, Kevin Federline-nak. Az önjelölt rapper egymillió dollárt kap, a két gyereket pedig közösen nevelik tovább.
Vágólapra másolva!

Bár korábban felröppentek olyan pletykák, melyek szerint Britney Spears amerikai énekesnő újra összeköltözne válófélben lévő férjével, Kevin Federline-nal, a pár tegnap este véget vetett a találgatásoknak. Ügyvédeik jelenlétében megegyeztek a házasságuk felbontásának részleteiről, és aláírták az összes papírt - már csak a bírók hitelesítése szükséges ahhoz, hogy újra függetlenek legyenek.

A tárgyalások öt órán keresztül folytak egy Los Angeles-i ügyvédi irodában, amelyen az énekesnőn és férjén kívül két-két ügyvéd, és egy üzleti tanácsadó is részt vett.

"Britney Spearsnek és Kevin Federline-nak sikerült békésen megegyeznie minden, a házasságukat érintő kérdésben" - mondta Michael Sands, Federline ügyvédjének a szóvivője. Bár a szóvivő a megállapodás részleteit nem árulta el, bennfentesek tudni vélik hogy Federline közel egymillió dollár készpénzt kap.

A pár azt is eldöntötte, hogy ezentúl is közösen nevelik majd két gyermeküket, a másfél éves Sean Prestont és a hét hónapos Jayden Jamest.