Marcia Cross bemutatta ikerlányait

Vágólapra másolva!
Marcia Cross, a Született feleségek című sorozat egyik főszereplője és férje a napokban mutatta be a sajtónak hét hetes ikerlányaikat: Savannah-t és Edent.
Vágólapra másolva!

Marcia Cross, a Született feleségek című sorozat Bree Van De Kamp-je, és férje, Tom Mahoney tőzsdeügynök a minap mutatták be a sajtó képviselőinek Savannah-t és Edent, a hét hetes ikerlányaikat. A kislányok február 20-án, császármetszéssel jöttek a világra.

A 45 éves színésznő elmondta,, hogy párhuzamosan szoptatja a két kislányt, és jobban élvezi az anyaságot, mint ahogy azt korábban elképzelte. "A napirendem nem túl izgalmas: Szoptatok, büfiztetek, pelenkát cserélek, lefejem a megmaradt tejet, aztán kezdem az egészet elölről." - vallotta be a színésznő nevetve egy magazinnak. "Mégsem cserélnék senkivel! A lehető legjobbat adom a gyermekeimnek, és ez az, amire annyira vágytam."

Az ikrek gondozásából az édesapa is kiveszi a részét. "Tom az első perctől kezdve pelenkázza a kicsiket, és kiválóan megy neki! Edennel még táncolt is egyik nap. Csajkovszkijt hallgattunk, és ők eltáncolták a Hattyúk tavát. Csodálatosak voltak együtt!" - lelkendezett a színésznő.

People

Az ikerlányok



Tom Mahoney nagyon élvezi az apasággal járó feladatokat: "A boldogságunk titka az, hogy már mindketten megértünk a szülői szerepre. Szórakoztunk eleget, és sok mindenen túl vagyunk már, így szülőnek lenni viszonylag egyszerű feladat." - nyilatkozta a boldog férj és édesapa.

A házaspárnak a kislányok az első gyermekei, és nem is terveznek többet. "Nem vagyok már mai csirke, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mégis anyuka lehettem - és rögtön kétszeres." - mondta Cross az interjúban.