Bírósághoz fordul Mel B

Vágólapra másolva!
Bíróságon akarja bebizonyítani az igazát Mel B brit énekesnő: kész pereskedni azért, hogy volt kedvese, Eddie Murphy végre elismerje, ő az apja Melanie nemrég született kislányának, Angelnek.
Vágólapra másolva!

Bírósághoz fordul Mel B brit énekesnő, hogy végre bebizonyíthassa: volt kedvese, Eddie Murphy amerikai komikus az apja néhány hete született kislányának, Angel Irisnek.

"Eddie nem áll velem szóba, nem hajlandó DNS tesztet csináltatni, és a gyerek anyakönyvi kivonatát sem írta alá" - mondta az egykori Spice Girls-tag a People magazinnak. "Kénytelen vagyok bírósághoz fordulni, mert így mindenképpen meg kell majd tennie mindezt. Egyébként sem értem a viselkedését, hiszen ő volt az aki kijelentette, csak akkor hajlandó vállalni a lányát, ha a DNS-teszt bizonyítja az apaságot."

"Nem is látta a lányát, maximum az újságban" - nyilatkozta a 31 éves énekesnő. "Az asszisztensem megkereste Eddie személyzetét, de ők még csak nem is válaszoltak nekünk. Nem értem, miért nem hajlandó rólunk tudomást venni."

Mel B egy korábbi interjúban azt is elárulta: Angel tervezett gyerek volt: "Egyáltalán nem arról volt szó, hogy a terhességgel próbáltam megfogni magamnak Eddie-t. Megbeszéltük, hogy minél hamarabb gyereket szeretnénk, és Eddie örült a legjobban, amikor kiderült, hogy terhes vagyok" - mondta az énekesnő.

"Eddie nem is közölte velem, hogy el akar hagyni. Az édesanyámat látogattam meg Angliában, és még beszéltem is Eddie-vel, akkor azt mondta, hogy mennyire szeret mindkettőnket" - nyilatkozta az OK! magazinnak Melanie. "Amikor visszarepültem Los Angelesbe, a reptéren egy csomó újságíró várt, és mind arról kérdezgettek, milyen érzés, hogy Eddie szakított velem. Azt sem tudtam, miről beszélnek. Kellett pár nap, amíg magamhoz tértem. Eddie pedig azóta sem beszélt velem."