Nyáron házasodik Johnny Depp

Vágólapra másolva!
Johnny Depp amerikai színész és Vanessa Paradis francia színész-énekesnő a nyárra tervezi esküvőjét: a hosszú ideje együtt élő párt kislányuk betegsége indította arra, hogy elszánják magukat a hivatalos ceremóniára.
Vágólapra másolva!

Johnny Depp amerikai színész, és Vanessa Paradis francia származású énekes-színésznő már kilenc éve él boldog kapcsolatban, de eddig nem érezték szükségét, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. Most azonban egy családi dráma miatt meggondolták magukat, és úgy döntöttek, még az idén nyáron megtartják az esküvőt.

A döntés elsődleges oka az volt, hogy nyolc éves kislányuk, Lily-Rose nemrég megbetegedett. Az először ismeretlen eredetűnek diagnosztizált betegség több, mint egy hétig kötötte kórházi ágyhoz a gyereket, és sokáig még az is kétséges volt, hogy életben marad-e. A betegségről később kiderült, hogy ételmérgezés volt, amit többek között a nem alaposan átsütött hús, vagy romlott tejtermék okozhat.

Ez az esemény a család minden tagját mozgósította: Johnny és Vanessa felváltva virrasztottak Lily-Rose kórházi ágya mellett, a többiek pedig a 4 éves kisfiú, Jack felügyeletét vállalták.

Johnny még legújabb filmjének, a Sweeney Toddnak a londoni forgatását is megszakította - azt mondta, "nem akar dolgozni addig, amíg a kislányának az állapota nem javul".

Bár Johnny Depp és Vanessa Paradis kapcsolata Hollywoodban az egyik legstabilabbnak számít, kislányuk betegsége azonban még mélyebb érzelmeket indított el bennük, és a köztük lévő köteléket is megerősített. Ezért született meg az elhatározásuk: hivatalosan is összekötik az életüket.

Az esküvőt szerény körülmények között tartják meg dél-francia országi birtokukon, Plan de la Tourban. A környékbeliek, akik már jól ismerik Johnnyt és Vanessát, valószínűleg csalódottak lesznek, ha majd szeretnék meglesni az "ifjú" párt: nem a helybeli templomban lesz ugyanis az esküvő, hanem a pár saját birtokán levő kis kápolnában. Csak a közvetlen családtagok és a legjobb barátok lesznek ott az esküvőn - legalábbis így tervezi a művész pár.