Padlizsáncurry

Vágólapra másolva!
Ezzel az ízletes étellel indiai hangulatot varázsolhatunk az otthonunkba - mivel semmilyen állati eredetű hozzávalót nem tartalmaz, vegetáriánusok is fogyaszthatják.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
3 közepes méretű padlizsán, 4 dl kókusztej, 1 teáskanál kurkuma, 1 csokor korianderlevél, 2 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 diónyi friss gyömbér, 1 egész chilipaprika, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 teáskanál őrölt koriandermag, só, darált bors, olívaolaj, 1 zöldségleves kocka

Elkészítése:
Vágjuk nagyobb falatnyi cikkekre a padlizsánt, majd csorgassunk kevés olívaolajat egy nagy serpenyőbe, várjunk, míg forró lesz, és tegyük bele a padlizsáncikkeket.

Közepes lángon, állandóan kevergetve addig pirítsuk, míg barnulni kezd, és a húsa megpuhul.

Egy nagy lábasba forrósítsunk fel pár evőkanál olívaolajat, adjuk hozzá a finomra összevágott vöröshagymát és a zúzott fokhagymát. Pároljuk pár percig, majd szórjuk bele az őrölt római köményt és az őrölt koriandermagot.

Pár percig hevítsük össze, majd szórjuk meg a kurkumával, keverjük jól össze és öntsük fel két deciliter vízzel.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Reszeljük bele a friss gyömbért, adjuk hozzá a felcsíkozott chili paprikát (ha nem szeretjük a csípős ízt, vágjuk ki a paprika erét), tépkedjük bele a korianderlevelet, majd ízesítsük leveskockával, sóval és kevés darált borssal.

Forraljuk jól össze, és utána tegyük hozzá a megpirított padlizsánt. Öntsük fel a kókusztejjel, és kis lángon főzzük 10-15 percig.

Körítsük párolt rizzsel, mellé indiai lapos kenyeret kínáljunk.